Sziasztok! Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtunk korábban részt hozni. De most, hogy a suli elkezdődött nem sűrűn lesznek új részek. :( Nagyon sajnáljuk :(
Nagyon szépen köszönjük azt a 3 (!!!) díjat amit kaptunk, a 15 feliratkozót és a sok bíztató kommentek mellé a rengeteg oldalmegjelenítést. Nagyon szépen köszönjük! Most egy kicsit hosszabb részt hoztunk. Reméljük tetszeni fog! :)
Puszi: Cukorka és Mandarin <3
Vidámpaaaark!!!!
Teljesen fel vagyok pörögve! Este alig bírtam elaludni, ma reggel meg alig tudtam felkelni. Hát igen ez általában így megy.
Szóval reggel korán keltem, hogy időben elkészüljek és, hogy valami tűrhetőt faragjak magamból. Mikor elkészültem fél 10-et mutatott az óra.
- Basszus! - kiáltottam. Odarohantam a tesóm ajtajához erősen ütögetni kezdtem.- Benceee! Készen vagy? Mindjárt indulnunk kell!
- Igen kész vagyok és itt állok mögötted.
Gyorsan megfordultam és a bátyámnak ütköztem.
- Akkor jó! Mehetünk?
- Ettél már? - kérdezte.
- Minek? Úgyis csak kijönne belőlem.
Megvonta a vállát és a szájába tömte a kezében tartott palacsintát. Furcsán néztem rá, amit sértőnek vélt.
- Most mi van? Szeretem a palacsintát! - mondta teli szájjal. Igazán gusztusos volt. Most előbb felfordult a gyomrom, minthogy felültem volna 5-ször egymás után a breakdancere!
- Mindegy. De ha rám mersz taccsolni bármelyik játékon is, esküszöm, hogy megverlek! - fenyegetőztem, de ő természetesen nem vette komolyan.
- Jaj, de félek az aprócska kis öklödtől! - emelte fel a kezét és nyávogó hangon riszálni, vagy mit csinálni kezdet.
Rögtön nem így viselkedett miután adtam neki egy jó kis zsibit a jobb vállába.
- Befogtam! - kiáltotta és gyorsan elhúzta a csíkot.
Elégedett mosoly ült az arcomra, majd lementem a konyhába ahol anyu készítette nekünk a kaját, apu pedig a táskákba gyömöszölte be őket. Igen, táskákba. Muszáj két külön táskát vinnünk különben Bence felfalja az én részemet is. Csodálkozom, hogy még nem hízott el, annyi evéstől.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is! - mosolygott rám anyu.
- Ajj, Istenem! - morgolódott dühösen apu és a visszadobta a táskát a székre. - Anna!(anyukám) Segítenél?! Egyszerűen nem fér bele a táskába! És egyébként is minek ennyi kaja Bencének?!
Anya nevetve sietett apu segítségére és az emlegetett szamár is letávedt hozzánk.
- Valaki a nevem említette? - kérdezte. Oda állt a már bepakolt hátizsáklyához és vicsgálgatni kezdte a tartalmát. - Vihetek még egy szendvicset?
- NEM! - kiáltotta apu mire anyu és én elnevettük magunkat, Bence meg kérdőn bámulta aput.
- Miért nem?
- Dugig van a táska! Minek akarnál még egy szendvicset?! - hitetlenkedett apu.
- Fejlődő szervezet vagyok! - húzta fel morcosan az orrát a bátyám. - Meg amit eddig megettem az nem soká a gyomromon kívűl lesz a sok játéktól. Valamivel pótolni kell.
- Elég lesz neked 6 szendvics is, nem kell több. - legyintett apu.
- Ha temondod! - sóhajtotta Bence és behúzta a táskája cipzárját. Felkapta a hátár és kérdőn nézett rám. - Akkor megyünk?
- Ahaa. - gyorsan átpakoltam a saját táskámba, mivel apu egy piros, fekete, totál gáz hátizsákba csomagolt.
Nyomtam egy-egy puszit a szüleim arcára, majd a táskámat fogva Bence után rohantam.
A vidámpark előtt már kígyózó sorok álltak. Az egyik ilyen sornak a végén pillantottam meg Ádámot és Gellértet. Folyt róluk a víz, arcuk piroslott a melegtől és mellettük két üres vizespalack díszelgett.
- Szia... - kezdte Ádi, majd mikor meglátta a bátyámat még gyorsan hozzátette. - sztok!
- Sziasztok! - köszöntem
- Hello! - intett Bence.
- Ti még ne ismeritek egymást. Gellért Bence. Bence Gellért. És, hogy félre ne értsd - éles pillantást vettettem Ádira, aki mintha egy kicsit el is vörösödött volna. - Bence a bátyám.
A srácok kezet ráztak és párbeszédbe kezdtek. Rögtön megtalálták a közös hangot míg Ádi és én néma csöndbe burkolóztunk. Tudni illik rólam, hogy rohadtul utálom a csöndet, zenének vagy bárminek muszáj szólni vagy megőrülök. Ez esetbe se bírtam tovább kerek 1 percnél.
- Mióta vagytok itt?
- Kábé félórája.
- És azóta nem kerültetek sorra! - hitetlenkedtem.
- Hát.. ja.
Újabb csönd telepedett közénk. Hát nem igaz! A suliba bezzeg soha nem hagy békén de itt meg hozzám se szól! Király!
Magamban szidtam össze-vissza mikor rám nézett és megkérdezte:
- Mire ülünk föl először?
Gondolkoztam pár percig, majd rámutattam az innen jól látszódó Toronyra.
- Arra!
Teljesen elfehéredett az arca.
- Biztos? - kérdezte.
- Ahaa! - vigyorogtam mint a tejbe tök.
Nagyot nyelt. Reszketett a keze.
- Én lehet, hogy kihagyom.
- Ne mááár! Tök buli lesz!
Menet közben sorra kerültünk. Megvettük a jegyünket. Nem mondom, de csicsás egy összeget ott hagytunk. Két lány felragasztotta a jegyünket és már bent is voltunk.
- Na, akkor mire... - kezdte a kérdést Gale, de a visongásom félbeszakította.
- Gyerünk, gyerünk, gyerüüünk!!! Menjünk már!! Hosszú lesz a sor! - ugrándoztam örömömben és hátra se pillantva, hogy követnek-e, rohanni kezdtem a Torony felé. Lihegve álltam be a sorba. Pár másodperc késlekedés után a fiúk is beértek.
- Teh... - lihegte Gelli. - Ez biztos..., hogy az a Brigi..., akit mi ismerünk?
- Elméletileg. - felelte Ádám. Felnézett a toronyra és minden szín kifutott az arcából. - Viszont én arra fel nem szállok!
Bence is felegyenesedett és vigyorogva nézett rám.
- Jó választás húgi!
- Mé' nem akarsz felszállni? - kérdezte Gellért Ádámot.
- Hát... - habozott. - Csak! - mondta makacsul.
- Lécííí! - ugrottam elé! - Fogom majd a kezed, hogy ne félj!
- Kösz, - pirult el egy kicsit. - de ha fel is szállok akkor kapaszkodni fogok. És mivel nem szállok föl...
A mondat végét sosem tudtuk meg, mivel sorra kerültünk és felnyomakodtunk a játékhoz. Ádám teljesen elsápadt félelmében és ráncigálni kellett, hogy végre mozduljon. Végül közém és Gellért közé került és görcsösen kapaszkodott.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. - próbáltam nyugtatni, mert aggasztott, hogy természetellenesen fehér az arca és úgy tűnt mindjárt kidobja a taccsot.
-
Gooooo! - szólalt meg az indítást jelző hang és mi a magasba lendültünk.
Nevetve lógattam ki a kezem és a lábam. Mellettem Ádám torka szakadtából üvöltött és ujjai elfehéredtek olyan erősen kapaszkodott. Mikor a torony tetejére értünk teli torokból üvöltötte:
- De kúrva magasan vagyunk!!!
Aztán zuhanni kezdtünk. Most őszintén mondom, tényleg semmi szarkazmus nem lesz, de Ádám kiénekelte a magas c-t. Eskü! Ilyen tisztán még sose hallottam ezt a hangot!
Miután leszálltunk Ádám, karon ragadott és újra beálltunk a sorba. Ezt 5-ször játszottuk el. Mindegyiknél Ádi egyre jobban bírtam és egyre kevesebbszer sikított.
A Torony után a Lézer dodgemet próbáltuk ki. Nagy buli volt. Versenyeznünk kellett és 225 ponttal megvertem a fiúkat, akik azzal mentegetőztek, hogy nem hallották/értették a feladatot. Aha, én meg majd el is hiszem.
A fiúk óriási vereségük után a tükörlabirintusba mentünk. Előtte is jó volt a hangulat de után a földre rogytam annyira nevettem.
Az egész úgy volt, hogy együtt bementünk, majd rögtön az első kereszteződésnél szétváltunk. Gyorsan csekkoltam magam az egyik tükörben. Egész tűrhető voltam, annak ellenére, hogy a hajam úgy nézett ki, mint a szénakazal. Kicsit megigazítottam, majd a földet bámulva megkerestem a kijáratot. Kint már Bence várakozott.
- Gyors voltál!
- Hát igen, aki nem áll le nézegetni magát az gyorsan kijut. - vigyorgott.
Nem sokkal később Gellért is megjelent teljesen más hajjal mint amivel bement.
- Mi történt a hajaddal? - kérdeztem.
- Ááá semmi, csak egy kicsit megigazítottam.
- Aha, és ezért ragad annyira a hajcselétől, mi? - borzoltam szét a tökéletesre formált haját.
- Ez nem igaz, most csinálhatom meg újra! - mondta bosszúsan és visszament a labirintusba.
Miután eltűnt az ajtóból, ré egy-két percre hangos koppanást hallottunk.
- Egy fagyiban, hogy Ádám volt. - kezdtem a fogadást.
- Állom! - pacsizott Bence.
Nem is kellett sokat várnunk Gellért és Ádám együtt jöttek ki. Az utóbbi a fejét fogta. Hangos röhögésben törtünk ki. Mint korábban említettem én a földön kötöttem ki.
- Nem röhög, együtt érez! - morgolódott Ádi.
Feltápászkodam a földről, még mindig kuncogva és megpaskoltam a fiú fejét.
- Nyugi, csak egy púp lesz.
- Kösz!
- Ja és Bence jössz nekem egy fagyival! - szóltam a bátyámnak.
- Hé ti most fogattatok, hogy ki verte be a fejét?!
- Aha! - röhögtem fel megint. - És én nyertem!
- Ha nem mondod ki se találom! - vigyorgott gúnyosan Ádika.
- Hé nézzétek! - kiáltott Gelli. - Horror labirintus. Csak 400 forint! Próbáljuk már ki!
Most rajtam volt a sor, hogy fal fehér legyek. Gyűlölöm a horror filmeket, habár még egyet se láttam, de akkor is.
- Király! Menjünk! - Lelkesedett Bence.
Na igen. Ő oda van a horrorokért. A szobájában lévő poszterek fele horror filmek plakátjai. Kicsit se morbid.
- Gyere már Brí! - ráncigált Ádi.
- Én oda be nem megyek! - tiltakoztam.
- Ne félj! Én is fel mertem ülni a Toronyra te is be tudsz jönni ide.
- A-a. Én majd itt megvárlak titeket.
- Nem, nem! Már megvettem a jegyeket! Nincs vissza út! - szólt Bence is.
- Gyertek csak, gyertek! - nézett ki egy besötétített ajtón egy bohócnak sminkelt fiú, kezében egy sarlóval. Rekedtes hangja már most rám hozta a frászt! Teljesen betojtam. - Wháháháháháhááá!! - nevetett ördögien. Szó szerint ördögien.
Megszorítottam az első kezet amit éreztem. Mint kiderült Ádámé volt. Kézen fogva léptünk be egy vak sötét szobába.
- Gyertek beljebb nyugodtan! Nem foglak bántani titeket! - A szart nem fog! Akkorát húzott a sarlójával egy asztalra, hogy felsikítottam és Ádámhoz bújtam, amit egyébként soha nem csináltam volna meg.
- Hé nyugi ez csak egy gyerek, nem az igazi Dzsóker. - suttogta Ádi.
- Még szép, hogy én vagyok az igazi Dzsóker! - húzott egy újabbat a sarlójával. - Három szobán mentek majd keresztül. Nem kell félnetek! Nincs itt a barátnőm a Körből! - sziszegte.
Ja az a csaj nincs itt, viszont ő itt van és ez épp elég baj!
- Gyerünk, gyerünk bátran. Menjetek be azon az ajtón. - terelgetett minket.
Elől ment Gellért, mögötte Bence, leghátul pedig mi. Persze, hogy nekünk kellett utolsónak maradni. Mert nem az uccsókat ölik meg először igaz? Az idegbeteg bohóc mögöttünk csapkodott a sarlójával én meg annyiszor sikítottam, ahányszor ütött. Egyre közelebb bújtam Ádámhoz félelmemben. Valahogy, mintha megnyugtatott volna, hogy mellettem van.
Először egy konyhába értünk ahol egy ketrecben lévő lány valamit húzogatott a ketrec oldalán így szikrák csapódtak minden hova. Akkorát sikítottam, hogy szerintem, Ádi fél fülére megsüketült.
- Nyugi Brigi. Nem soká vége.
- Gyere Brigi! Megtalállak! Hahahaha! - sziszegte a lány aketrecben.
- Ne mondd meg neki a nevem te tökkelütött! A végén még megtalál! - Ordítottam Ádámra.
Teljesen be voltam szarva úgyhogy egy szóval se mondhatja senki, hogy gyerekes voltam.
Az a fura bohócsminkű alak végig mögöttünk jött, tolt minket és a sarlójával csapkodott, miközben jókat nevetett. Mégis mikor elérkeztünk a második szobába, egy felforgatott étkező lehetett, már ott várt ránk. Késztetést éreztem, hogy hátranézzek, de inkább nem tettem, nehogy valami baltás ürge lenyakazzon.
- Pár perc múlva megérkezünk a harmadik a harmadik szobába. Oldalt tapogassátok a falat, hogy megtaláljátok az utat! Hahahahaa!! - nevetett megint, nagyon-nagyon gonoszul.
Elhúzta a függönyt, hogy bemehessünk. Szorosan Ádámba kapaszkodva próbáltam megtapogatni a falat. De bár ne tettem volna! Valami puhára tettem a kezem, mire valami vagy valaki megfogta a lábamat. Nagyokat sikongatva ugrottam Ádi hátára, aki bizonyosan meglepte a tettem és elterült a földön.
- Hé Brí szállj már le rólam, vagy itt fogunk éjszakázni.
Rögtön leszálltam róla, de a világért se engedtem volna el. Miután mind a ketten talpon voltunk Ádi átkarolt és így mentünk tovább. Egy üres folyosóra érkeztünk, vak sötét volt, csak egy emberi alak bontakozott ki. Egy fehér maszkos, láncfűrészes faszi. Újabbat sikítottam, mire a mögöttem lévő sarlós ürge egy nagyot csapott a falra. Menten elhallgattam.
- Készen álltok? - kérdezte a maszkos kicsit Dart Véder-es hangon. - Készen álltok, hogy belépjetek a legrettegettebb, legveszélyesebb, legijesztőbb harmadik szobába?
- Ja! - válaszolták tök nyugodtan a fiúk.
- Nem, nem, nem! Nem, nem állunk készen! - tiltakoztam hevesen, de a maszkos faszi még egy pillantásra sem méltatott. A kezét egy ajtókilincsre tette és kitárta...
- Hát akkor lépjetek be!
Sikítottam egy nagyot, majd mikor éles fény áramlott be, csak akkor jöttem rá, hogy vége. A biztonság kedvéért nem engedtem el Ádi kezét, nehogy a maszkos visszarántson.
Mikor kiértünk a fényre egy megnyugtató sóhaj hagyta el a számat. Elengedtem Ádi kezét és jöhetett a dühkitörés.
- Te! És te! - böktem mérgesen Ádi és Bence felé. - Soha többé nem ráncigáltok be semmilyen horroros szarságba! Világos?
A hátam mögött Gellért halkan kuncogott.
- Óhó! Nehogy azt hidd, hogy rólad megfeledkeztem! Nehogy szólni merj ha valami horrorral kapcsolatos mondandód van, mert meglátjuk, hogy ki röhög a végén. Értettetek? - néztem rájuk. Bólintottak habár szemükben nevetés csillogott. - Remek
- Mit szóltok a
hullámvasúthoz? - vetette fel az ötletet Bence.
Mindannyian beleegyeztünk, úgyhogy beálltunk a sorba. Szerencsére még pont felfértünk a kocsira és pont arra a két helyre ahova ülni akartunk. Az utolsó két ülés. Akkorákat dobott, hogy komolyan kapaszkodni kellett, nehogy kiess!
A hullámvasút után benéztünk az Elvarázsolt kastélyba is. Szakadtunk amikor megláttuk egymást a tükrökben. Az egyikben kétszeresére dagadtunk, a másikba meg colosok voltunk. Nem maradhatott el a fotózkodás sem. A kastély végén a hordó épp működött. Először Bence próbálkozott. Két lépés után elesett és nem tudott lábra állni. Addig fetrengett és röhögött amíg a hordót kezelő ember meg nem állította, hogy a szerencsétlen ki tudjon jönni. Utána jött Gellért. Ő legalább a feléig eljutott ott viszont a röhögéstől esett el nem pedig a bénaság miatt. Dőltünk a röhögéstől. A két bénaság után Ádámon volt a sor. Nekifutott és ugrott. De ahogy a többiek ő se járt sikerrel. Addig oké volt hogy beugrott és talpra érkezett, de az egyensúlyát nem tudta megtartani és hanyatt esett. Próbáltam a segítségére sietni de a röhögőgörcs legyőzött és ráestem szegény fiúra. Mind a ketten sírtunk a röhögéstől és dülöngéltünk jobbra balra. Annyira röhögtünk, hogy fel sem tűnt, hogy megállították a hordót, csak amikor a hordós ember szólt nekünk, hogy leszállás.
A nagy röhögés közepette megbeszéltük, hogy még felülünk a Break Dancera és a Polipra majd kajálunk és kipróbáljuk azt az új négy személyes hullámvasutat.
Először a
Polipra szálltunk fel. Uncsi, lassú és semmi izgalom nem volt benne. Megkönnyebbülés volt után a
Break Dance gyomorforgató menete. A Polipon Gellérttel ültem, itt viszont Ádival. Nem is kell mondanom, milyen magas hangokat adtunk ki amikor éles kanyarokat vett az ülésünk és egymásnak ütköztünk, de olyan erővel, hogy megfájdult a csípőm. Ráadásul, a srác aki irányította, plusz köröket adott még hozzá. Sírtam, röhögtem és ujjongtam. Nem vagyok normális tudom, de ennek van egyfajta hangulata amikor az ember a barátaival van együtt és jól érci magát. És ahogy elnéztem ezzel nem voltam egyedül. A három fiú is ugyan úgy ordibált mint én. Le sem tagadhatnánk, hogy együtt jöttünk.
Három kör után a Break Dancen meggondoltuk magunkat és meg sem eszünk, csak elnyalunk egy fagyit, hogy lenyugtassuk háborgó gyomrunkat. Én epreset, Bence vaníliásat, Ádi csokisat kért, Gellért pedig egy kivis jégkását.
Gusztustalankodtunk egy kicsit, mivel a fagyinkból egy kicsit átpakoltunk Gelli megmaradt jégkásájába, összekutyultuk és megkóstoltuk. Pocsék egy íze volt. Nem ajánlom, hogy mások is kipróbálják.
Miután elnyaltuk a maradék fagyinkat is felszálltunk arra
négyes vasútra. Jó buli volt. Főleg az amikor majdnem kiköptem a belemet olyan erősen rántott meg. Erről a játékról láttam meg a következő uticélunkat. A
Flying Circus.
Egy nagy körön voltak a székek. Beültünk egymás mellé és vártuk, hogy lecsukódjanak a biztonsági "övek". Nem sokan csatlakoztak hozzánk, úgyhogy hamar elindult. Forogtunk, pörögtünk és csúcs király volt. A föld volt az ég és az ég a föld. Sikítottam, de ez inkább volt az élvezet hangja mint sem a félelemé. Mellettem a fiúk inkább káromkodtak minthogy üvöltsenek. Ki-ki mit akar.
Az óriáskerék felé haladva elmentünk két nagyon jó játék mellett, de a fiúk azt mondták, hogy előbb nézzük meg arra mi van és majd visszafele felszállunk rá. Megadva magam beleegyeztem.
Betuszkoltuk magunkat a "fülkénkbe" és élveztük a kilátást és vicces sztorikat mesélve libegtünk jobbra balra.
Kipróbáltuk a Kanyargót és a Dzsungelvasutat is. Az utóbbit Gelli kedvéért csak.
Visszamentünk az előbb ki nem próbált játékokhoz de előtte csak a poén kedvéért felszálltunk a Hernyóra. Kicsit se néztek minket hülyének az anyukák és a gyerekek is, hogy 15 éves létünkre gyerekjátékra ülünk fel! Á, ugyan! Ez csak természetes! (remélem éreztétek a szarkazmust. szerk.)
Szóval az a két játék amit kihagytunk a T-rex és Top Spin volt. Először a
T-rexre ültünk fel. Nem lehet szavakkal leírni milyen érzés volt ott ülni, pörögni, röhögni, sikítani. Valami eszméletlen!
Aztán jött a
Top Spin. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez volt a kedvenc játékom. Mint egy nagy hinta, csak sokkal morbidabb és viccesebb. Először csak előre hátra hintázgatsz, aztán kétszer átfordulsz és nem bírod tovább követni az eseményeket. Csak arra emlékszel, hogy rohadt jó volt és újra meg újra fel akarsz rá szállni. Kétségtelen vagy 10-szer biztos felszálltunk rá.Amikor kívülről nézel rá, azt hiszed megőrült az aki kipróbálja és amikor te felszállsz bizonyítod is, hogy őrült aki kipróbálja és mégis újra fel akarsz rá szállni. Eszméletlen!
Az ég szürkülni kezdett és egyre többen hagyták el a vidámpark területét. Nekünk is menni kellett. Visszaemlékezve a nap eseményeire ballagtunk a kijárat felé.
- Kösz, hogy elhívtatok. - mosolyogtam Gellértre és Ádira.
- Igazán nincs mit! - mosolyogtak ők is.
- Hát... akkor... Hétfőn találkozunk! Sziasztok!
- Császtok! - köszönt Bence is - Majd még ütközünk. Ja és majd elfelejtettem. Baj lenne ha én is használnám a pályátokat, mert Brí nem nagyon enged a közelébe.
- Persze, haver. Amikor csak akarod, de ne nagyon hozz másokat, nem nagyon bírjuk ha mások is vannak a pályánkon. - válaszolta Gellért.
- Rendben. Kösz! - intett és hazaindultunk.
Hulla voltam amikor hazaértem. Meg kajás, nagyon kajás. Egész nap egy falatot se ettem. Korgó hassal vonultam fel a szobámban, ahol aztán megettem az az napra csomagolt kajámat.
Bekapcsoltam a gépem és felnéztem facera. Nem sok új dolog történt. Semmi értesítés, üzenet, vagy bejelölés.
Egy hírtelen ötlettől vezérelve muszáj volt kiposztolnom:
"Egyszer élünk, de akkor nagyon! :D vele: Ádám Nagy, Gellért Pintér és Bence Kovács"
