Szeptember 15. Hétfő

Sziasztok éjjeli baglyok! Meghoztuk az új részt! Egy kicsit hosszabb lett, reméljük tetszeni fog :) 

Nagyon szépen köszönjük a gyönyörű fejlécet Henrietta Strempelnek! A szereplők oldalon némi változás jött létre a szereplőkkel kapcsolatban. Jó olvasárt! :)

Puszi: Mandarin és Cukorka <3

   Baszki, baszki, baszkiii!
   Töri tézét írok és rohadtul nem tanultam rá. Tudom, tudom lehetlen, hogy már is tézét írjunk, de ez igazából nem is tézé, hanem egy ilyen cucc amivel felmérik, hogy mennyi is a tudásunk. Szóval rohadtul örülök neki! Igaz ott volt az egész vasárnapom, hogy tanuljak, de... bealudtam a töri könyv fölött, arról viszont nem én tehetek, hanem a töri, mert olyan unalmas! Ááá! Utálom a törit!
   Reggel mikor felkeltem úgy éreztem magam mint egy hulla. És tényleg úgy is néztem ki! Eleve az asztaltól keltem fel, ami elég ok arra, hogy a tartásom egy zombiéra emlékeztessen. Aztán meg a szemem is karikás volt, a hajam meg mint egy széna kazal úgy ágazott szét.

   Gyorsan letusoltam és kivasaltam a hajamat, majd egy gyors szett összeállítása után kezemben a törikönyvvel elindultam a suliba. Szegény deszkámat otthon kellett hagynom. :(
   A suliba érve a fiúk nem úgy tűntek, mint akik nagyon készülnének a dogára.
 - Ti nem készültök törire? - kérdeztem hitetlenkedve.
 - Kéne? - lepődött meg Zoli, aki a székén hintázva játszott a mobilján.
 - Hát, ja. Tudod ma írjuk töriből azt a felmérős cuccot.
   Hírtelen túlságosan nagyot lökött magán és hátraesett, majd kikerekedett szemekkel nézett rám az asztal mögül.
 - Hogy mit írunk ma? - kérdezte Bali is, aggódó tekintettel az arcán.
 - Ilyen izét töriből. - próbáltam elmagyarázni, hogy miről is beszélt egész múlt órán Sipos. Nem mintha figyeltem volna, de azért egy kevés megmaradt.
 - Kicsit részletesebben ha lehet! - türelmetlenkedett Benő is.
 - Hé, nem kell bekapni! - jött a védelmemre Ádám. - Na szóval akkor mi is ez az izé töriből?
   Na kösz. Én meg azt hittem, hogy a segítségemre siet.
 - Nem tom mi, de a lényeg az, hogy az általános iskolai anyagból lesz. Valami hülye szarság, amit csak Sipos tud kitalálni, hogy felmérje mennyit is tudunk töriből.
 - Akkor nem is kell megírni a dogát! - vonta meg a vállát Dávid, aki menet közben csatlakozott a csoporthoz. - Úgyse tudunk semmit!
   A fiúk hangosan felröhögtek és összepacsiztak, mire én csak hitetlenkedve megráztam a fejem. Végül is teljesen igazuk van. Nem tudunk semmit töriből és szerintem nem is fogunk úgyhogy hagytam az egész "készüljünk törire" akciót és inkább leültem a helyemre és zenét hallgattam.
   Csöngő után Ádi is ledobta magát mellém és addig bökdösött amíg rá nem figyeltem, mert éppenséggel el voltam foglalva azzal, hogy egy jó számot kiválasszak. Kivettem a fülesem és kérdőn meredtem rá.
 - Klassz volt a szombat. - vigyorgott.
 - Az volt. - mosolyogtam én is majd visszadugtam a fülhallgatómat.

   Töri óra előtt tök nyugodtan ültem a helyemen és firkálgattam a padot, ahogy a többiek is elfoglalták magukat. Dávid és Bobesz az órát próbálta átállítani negyed órával előbbre, kitudja miféle hülyeség miatt.
   Csöngőkor megjelent Sipos az ajtóban, vastag lapkötetet hozva magával.
 - Mindent pakoljatok el az asztalról! - adta ki az utasítást.
 - De tanárnőőő - húzta el a szó végét nyafogósan Benő. - Még szünet van!
 - Meg mertem volna esküdni, hogy az előbb a csöngőt hallottam. - morogta Sipos.
 - Nem, tanárnő. Biztos csak képzelődött. Nézze csak meg az órát. Még van 10 perc a szünetből! Kérem, hagy tanuljunk még a dogára és tessék kifáradni. - Odament a tanárnőhöz, aki két fejjel kisebb volt nála, sarkonfordította és elkezdte kitolni a teremből. - Tessék visszamenni a tanáriba! Igyon meg egy kávét, olyan fáradtnak tűnik!
   Ezzel véglek kitessékelte a tanárnőt, aki az orra alatt azt mormogta "tényleg egy kicsit fáradt vagyok". Becsukta utána az ajtót és "leporolta" a kezét mint aki jól végezte a dolgát.
 - Na, ezt is elintéztük.
 - Vissza fog jönni. - szóltam neki mielőtt Sipos meglephetné.
 - De ha megnézi az órát a szerint még mindig van 10 percünk a szünetből. - világosított fel a tervről.
 - Á! Okos! - vigyorogtam rá.
 - Köszönöm! Végre valaki elismeri!
   Mindannyian kiröhögtük és elfoglalva magunkat élveztük, hogy nincs tanár.
   10 perc után Sipos újra megjelent a termünkben.
 - Tanárnő, nem látja, hogy még 9 perc van a szünetünkből? - hitetlenkedett most Bali.
 - De, de látom. De az előbb is ennyit mutatott az óra, nem?
 - Nem, akkor 10 percünk volt még hátra.
 - De az lehetetlen, hogy én csak 1 perce mentem volna el. Volt az 15 is!
 - Tanárnő, ha jól érzi magát az ember gyorsan repül az idő. - magyarázta Bali.
   Sipos újra kivonult a teremből, mi meg megkönnyebbülve tértünk vissza az előbb félbe hagyott munkánkhoz.
   Ez után még 5-ször jött be és ment ki a tanárnő, majd mikor megszólalt a kicsöngő újra bejött és lerakta az asztalra a felszerelését.
 - Most már biztosan becsöngettek! Pakoljatok el mindent!
   Mázlinkra bejöttek a b-ből egy csomóan, mert beszélni akartak a srácokkal, meg tőlem kérdezni pár dolgot az egyik gördeszka trükkel kapcsolatban, úgyhogy Sipos totál vörös arcal üvöltözött, de senki sem figyelt rá, ezért őrjöngve vágtatott ki a teremből és szerintem rohant a diribához reklamálni. Hát az már biztos, hogy tehetségünk van abban, hogy hogyan készítsük ki a tanárokat. Holnap a föcit is kijátszhatnák a fiúk, csak kitalálnak majd valami trükköt!

   A laza töri után egy ofő következett. A logikáját sem értem annak, hogy mi értelme hétfőre rakni egy osztályfőnökit, amikor hétfőn nem történik semmi. Haj, de nem akarom megérteni a tanárokat. Példa rá, amikor Kiss tanárnő még év elején, na jó múlt hét szerdán leordította Zoli fejét, mert... inkább  idézem: "Zoli! Honnan tudjam a nevedet ha nincs kint a névtáblád?" Esküszöm! Szó szerint ezt mondta!
   Szóval  ofőre Nemes már úgy jött be, hogy a fejét fogta és mintha a feje is egy kicsit vörösebb lett volna mint kellene. A naplót lecsapva az asztalra ült le a tanári székre és fel sem nézve a papírjai közül kezdett el magyarázni.
 - Gyerekek üljetek le rengeteg dolgot kell megbeszélnünk és nincs időnk a hülyeségekre, úgy hogy Krisztián örülnék neki, hogy ha most rögtön visszaállítanád az órát.
   Krisz kelletlenül tápászkodott fel és állította vissza az órát, hogy 12 órát mutasson.
 - Köszönöm! A következő napirendi pontunk... - kutakodott egy kicsit a cuccai között majd szemöldök ráncolva nézett fel. - Mi az, hogy kitessékeljük a történelem tanárt, amikor dolgozatot kellett volna írnotok?! - fakadt ki.
 - Hát pont ez az! Dogát kellett volna írnunk, nekünk meg nem volt kedvünk! - kiabálta be Benő.
 - Mi az, hogy nem volt kedvetek?! Ez egy iskola! - fáradtan megdörzsölte az orrnyergét és nagyot sóhajtott. - Most már mindegy. Legközelebb ne csináljatok ilyet.
   Gyorsan kitéptem egy lapot a leckefüzetemből és ráfirkantottam:

Persze, nem csinálunk ilyet többet! De előbb meg kell úsznunk egy föci felelést.

   Ádám elé csúsztattam a lapot aki kíváncsian nézett rám, majd kinyitotta a lapot és elolvasta. Miután a sor végére ért hangosan felröhögött, amivel sikeresen magára vonta Nemes figyelmét.

 - Mi olyan vicces?

 - Semmi, semmi. - kuncogott még mindig Ádi.

 - Rendben. - nézett ránk szúrósan és tovább magyarázott. - Szóval, ahogy az előbb említettem október 3.-án, pénteken lesz a gólyabál és minden kilencedikesnek fel kell lépnie. Ötleteket szeretnék hallani!

 - Ne mááár! - nyavajogtunk egyszerre, kivéve Vivient aki önelégülten mosolygott és jelentkezett.

 - Tessék Vivien!

 - Szerintem lehetne... - de sosem tudtuk meg, hogy mi lehetne, mivel mindenki egy szerre ordította le.

 - NEM, NEM LEHET!

    Duzzogva húzta fel az orrát ás karba font kézzel hátra dőlt a széken.

 - Ha nem fogadjátok el amit ő akart mondani akkor hallgatom a jobb ötleteket.

   Mindenki hallgatott. Még a nem létező légy zümmögését is lehetett hallani.

 - Gondoltam. Akkor...

   Hírtelen mobilcsörgés hasított a néma csöndbe max hangerőn. Nem is én lettem volna, ha nem némítom le a mobilom. Ráadásul tök gáz szám szólt, pont az amit Bencének állítottam be. Egyáltalán mér hív engem negyed egykor óra alatt? Mindegy most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a mobilomat se találtam így kikapcsolni se tudtam, a szám meg teljes erővel üvöltött. Mire megtaláltam már a szám közepénél tartott. Gyorsan kinyomtam.

 - Bocsánat elfelejtettem lenémítani. - mentegetőztem.

 - Mi volt ez a szám? - kérdezte Zoli kíváncsi tekintettel.

 - Ja ez... ez semmi, csak egy hülye szám.

 - Dehogy! Meg tudod mutatni a videóját? - kérdezte ugyanolyan kíváncsi tekintettel Bobesz is.

 - Aha, de minek? - ráncoltam a homlokom.

 - Gyerekek! Álljatok meg egy picit! Iskolában vagyunk! - torkolta őket Nemes.

 - Meg van az ötletünk a gólyabálra! - kiáltotta Ádi.

 - Meg van? - kérdezte a tanárnő.

 - Mióta van meg? - kérdeztem nagyokat pislogva Ádámra.

 - És mégis mi az ami meg van? - kérdezte durcásan Vivien.

 - Hát ez! Ez a szám! erre fogunk táncolni! - magyarázta Gelli, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.

 - Hogy erre táncolni? - néztem rá hitetlenkedve. - Na nem! Ez hülyeség!

 - Mutasd csak a videót!

   Megkerestem a számot és lejátszottam az asztalunk köré gyűlt tömegnek.

 - Hát ez tök király volt! - kiabálta Dávid. - Játszd le újra.

   Hát, ha ennyire tetszik nekik miért ne?

   Ötször néztük meg mire mindenkinek leesett, hogy miről is van szó.

 - Jól van, jól van! Most már elég lesz! - mondta nevetve a tanárnő, akinek ezek szerint tetszett a videó. - Ezt előadhatjuk a bálon. Feltéve, ha mindenki benne van.

 - Még szép, hogy benne vagyunk! - ordította Bali. 

   Nyomatékosan néztünk Vivienre, aki szemmel láthatólag élvezte, hogy rajta áll a döntés.

 - Szerintem ez egy hatalmas nagy baromság. És tudom, hogy ezzel teljesen megaláznám magamat az egész suli előtt. Ezért a döntésem... - a hatás kedvéért hosszú szünetet tartott, majd kijelentette a döntését. - Jól van, ne nézzetek így. Benne vagyok.

   Hangos ujjongásban törtünk ki és elkezdtünk, gyakorolni, már ha az gyakorlásnak lehet nevezni, hogy óra végéig a videót néztük és egyszer kétszer valamelyik hülye elkezdte utánozni a fazont. 

   Remekül szórakoztunk az órán és a szünetben is hülyültünk volna, ha épp nem matek következett volna és nem kellett volna matekházit másolni. Lehet, hogy még csak év eleje van és kevés házit adnak, de mi akkor se fogjuk megcsinálni, úgyhogy arra várhatnak.

   

   Matek után visszahívtam Bencét, hogy az ofő kellős közepén mégis miért kellett hívnia.

 - Ja csak, azt akartam mondani, hogy nem várlak meg, mert elmaradt az uccsó óránk.

 - Kösz, és ezt nem lehetett volna szünetben megmondani?

 - Nem! - felelte kurtán. - Most mennem kell.

 - Csak nem megöltek? - kérdeztem, mert sejtettem, hogy Lolozik. 

 - Már nem sok kell hozzá... Ó, hogy rohadnál meg kis köcsög! Mi az, hogy megtámadsz kis geci! Menjél vissza anyádba te kibaszott buzi! - ordította olyan hangosan, hogy el kellett tartanom a fülemtől a mobilt.

 - Oké, akkor én most leteszem és otthon találkozunk! Szia!

 - Rohadj meg! - kiáltotta, de tudtam, hogy engem már nem is hall csak a játékot nézi.

 - Minden oké? - kérdezte Ádám, aki semmiből termett mellettem.

 - Ja, persze. Miért lenne gond? 

 - Csak hallottam, ahogy a bátyád üvöltött a mobilban.

 - Jaaa, hogy az! -csaptam a homlokomra és felröhögtem. - Nem hozzám beszélt hanem... nem is tudom kihez. A lényeg az, hogy Lolozik és ilyeneket szokott mondni amikor megtámadják és vesztésre áll.

 - Aha. Kicsit túlreagálja nem?

 - De egy kicsit. - mutattam az ujjammal is.

   Mind a ketten felnevettünk.

 - Gyalog mész? - kérdezte.

 - Nem, limóval! - vágtam rá.

 - Jó értem! Hülye kérdésre hülye válasz.

 - Pontosan. - vigyorogtam.

 - Ha akarod mehetünk felváltva az enyémen. - mutatott a talpa alatt előre hátra guruló deszkára.

 - Nem is arra laksz amerre én! - tiltakoztam.

 - De arra lakom, csak egy kis kerülő.

 - Hát jó, addig is kiröhöghetlek, hogy milyen béna vagy! - vigyorogtam rá.

 - Kösz! Szíven ütött. - tette meghatottan a kezét a szívére.

 - Ha tudom, hogy ilyen érzékeny vagy akkor nem mondok neked ilyeneket.

   Hangosan felröhögtünk, majd elindultunk haza. Először én mentem a deszkával, bonyolult trükköket mutatva Ádinak, hogy utánozza le. Egy darabig ment neki, de mikor eljutottunk a legnehezebbekig már nem nagyon bírta és elesett. Kivételesen visszatartottam a röhögést és mondtam, hogy próbálja meg újra, de megint elesett, akkor viszont nem tudtam tovább tartani és térdre rogytam a röhögéstől.
- Ha-ha! Most már eléggé kiröhögtél! Talán mehetnénk is! - morgolódott.
 - Jaj, ne már. Most fáj a hasam. - Álltam fel és a kezem a hasamra szorítottam.
 - Látod! Ezért nem kell kiröhögni az embert!
 - Aha, de én akkor is ki foglak röhögni ha elesel. - vigyorogtam rá.
 - Gondoltam! - túrt a hajába.

   A házunk előtt megálltunk és előbányásztam a kulcsomat a táskám legaljáról. Beillesztettem a zárba és kinyitottam az ajtót.
 - Bejösz? - kérdeztem Ádit.
 - Nem akarok zavarni. - mentegetőzött.
 - Nincs itthon senki.
 - Kis rohadék, már megint megtámadtál! - hallottuk a bátyám kiáltását az emeletről.
 - Csak Bence, de ő nem számít. Mellette még egy bomba is felrobbanhatna, azt se venné észre.
 - Hát, végülis ráérek. - vonta meg a vállát és belépett az ajtón.
 - Kérsz inni valamit? Kóla, cappy, fanta, tonic, almalé? Valami? - mustráltam a hűtőt.
 - Kóla jó lesz, köszi. - mondta, majd körbenézett. - Szép ház!
 - Hogy? Ja, köszi. Ez többnyire anya érdeme. Folyamatosan a lapokat bújja.
 - Értem. - A kezébe nyomtam egy kólával teli poharat. - Köszi! Az te vagy? - mutatott egy gyerekkori képre amin, Bencével még a régi lakásunkban karácsonykor bemásztunk a fenyőfa alá, hogy kileshessük a Jézuskát.
 - Igen!
 - Cuki! - mosolygott.
 - Tudom! - dobtam hátra a hajam önelégülten.
   Felnevettünk, majd fölmentünk a szobámba és beültünk a kosaraimba.
 - Tök jó a szobád!
 - Kösz! Én festettem és rendeztem be.
 - Te festetted? Hú, nagyon csúcs!
 - Köszi. - mosolyogtam.
 - Gitározol? - pillantotta meg a két falhoz támasztott gitárt.
 - Aha! Te tudsz?
 - Egy kicsit.
 - Mutasd!
   A kezébe nyomtam a klasszikust, a saját ölembe pedig a basszgitárt vettem. Megpengetett pár húrt, aztán elkezdte Mennyország tourist játszani és énekelni. Nagyon jó hangja volt! Csak ámultam! Nem is gondoltam volna, hogy tud énekelni!
   Amikor befejezte szavakat se találtam.
 - Ennyire rossz volt? - húzta el a száját.
 - Te most hülyéskedsz? Ez eszméletlen volt! Nagyon jó hangod van!
 - Kösz! - nevetett fel zavarában.
 - Most komolyan! Tényleg nagyon jó hangod van.
 - Köszönöm! Most te jössz!
 - Hát jó!
   Elkezdtem énekelni Radics Gigitől az Úgy fáj című dalát. Nagyon szeretem ezt a dalt. Itthon mindig ezt szoktam dúdolni vagy énekelni. Néha úgy érzem, hogy a szüleim idegére megyek és nem sokat tévedek, amikor Bence őrjöngve jön be és kapcsolja ki. A szám végén ránéztem Ádira, akinek az álla a földet súrolta.
 - Rohadt jó hangod van, tudsz róla?
 - Most már igen! - vigyorogtam.
   Ádival fél hatig énekeltünk, dumáltunk, meg csak úgy elvoltunk, aztán haza kellett mennie. Kikísértem az ajtóig, majd elköszöntem és visszarohantam a szobámba, hogy egy kicsit készüljek holnapra és hogy végre bebújhassak az ágyikómba és mély álomba zuhanhassak.

Szeptember 13. Szombat

   Sziasztok! Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtunk korábban részt hozni. De most, hogy a suli elkezdődött nem sűrűn lesznek új részek. :( Nagyon sajnáljuk :(

Nagyon szépen köszönjük azt a 3 (!!!) díjat amit kaptunk, a 15 feliratkozót és a sok bíztató kommentek mellé a rengeteg oldalmegjelenítést. Nagyon szépen köszönjük! Most egy kicsit hosszabb részt hoztunk. Reméljük tetszeni fog! :)

Puszi: Cukorka és Mandarin <3

   Vidámpaaaark!!!!
   Teljesen fel vagyok pörögve! Este alig bírtam elaludni, ma reggel meg alig tudtam felkelni. Hát igen ez általában így megy.

   Szóval reggel korán keltem, hogy időben elkészüljek és, hogy valami tűrhetőt faragjak magamból. Mikor elkészültem fél 10-et mutatott az óra.
 - Basszus! - kiáltottam. Odarohantam a tesóm ajtajához erősen ütögetni kezdtem.- Benceee! Készen vagy? Mindjárt indulnunk kell!
 - Igen kész vagyok és itt állok mögötted.
   Gyorsan megfordultam és a bátyámnak ütköztem.
 - Akkor jó! Mehetünk?
 - Ettél már? - kérdezte.
 - Minek? Úgyis csak kijönne belőlem.
   Megvonta a vállát és a szájába tömte a kezében tartott palacsintát. Furcsán néztem rá, amit sértőnek vélt.
 - Most mi van? Szeretem a palacsintát! - mondta teli szájjal. Igazán gusztusos volt. Most előbb felfordult a gyomrom, minthogy felültem volna 5-ször egymás után a breakdancere!
 - Mindegy. De ha rám mersz taccsolni bármelyik játékon is, esküszöm, hogy megverlek! - fenyegetőztem, de ő természetesen nem vette komolyan.
 - Jaj, de félek az aprócska kis öklödtől! - emelte fel a kezét és nyávogó hangon riszálni, vagy mit csinálni kezdet.
   Rögtön nem így viselkedett miután adtam neki egy jó kis zsibit a jobb vállába.
 - Befogtam! - kiáltotta és gyorsan elhúzta a csíkot.
   Elégedett mosoly ült az arcomra, majd lementem a konyhába ahol anyu készítette nekünk a kaját, apu pedig a táskákba gyömöszölte be őket. Igen, táskákba. Muszáj két külön táskát vinnünk különben Bence felfalja az én részemet is. Csodálkozom, hogy még nem hízott el, annyi evéstől.
 - Jó reggelt! - köszöntem.
 - Neked is! - mosolygott rám anyu.
 - Ajj, Istenem! - morgolódott dühösen apu és a visszadobta a táskát a székre. - Anna!(anyukám) Segítenél?! Egyszerűen nem fér bele a táskába! És egyébként is minek ennyi kaja Bencének?!
   Anya nevetve sietett apu segítségére és az emlegetett szamár is letávedt hozzánk.
 - Valaki a nevem említette? - kérdezte. Oda állt a már bepakolt hátizsáklyához és vicsgálgatni kezdte a tartalmát. - Vihetek még egy szendvicset?
 - NEM! - kiáltotta apu mire anyu és én elnevettük magunkat, Bence meg kérdőn bámulta aput.
 - Miért nem?
 - Dugig van a táska! Minek akarnál még egy szendvicset?! - hitetlenkedett apu.
 - Fejlődő szervezet vagyok! - húzta fel morcosan az orrát a bátyám. - Meg amit eddig megettem az nem soká a gyomromon kívűl lesz a sok játéktól. Valamivel pótolni kell.
 - Elég lesz neked 6 szendvics is, nem kell több. - legyintett apu.
 - Ha temondod! - sóhajtotta Bence és behúzta a táskája cipzárját. Felkapta a hátár és kérdőn nézett rám. - Akkor megyünk?
 - Ahaa. - gyorsan átpakoltam a saját táskámba, mivel apu egy piros, fekete, totál gáz hátizsákba csomagolt.
   Nyomtam egy-egy puszit a szüleim arcára, majd a táskámat fogva Bence után rohantam.

   A vidámpark előtt már kígyózó sorok álltak. Az egyik ilyen sornak a végén pillantottam meg Ádámot és Gellértet. Folyt róluk a víz, arcuk piroslott a melegtől és mellettük két üres vizespalack díszelgett.
 - Szia... - kezdte Ádi, majd mikor meglátta a bátyámat még gyorsan hozzátette. - sztok!
 - Sziasztok! - köszöntem
 - Hello! - intett Bence.
 - Ti még ne ismeritek egymást. Gellért Bence. Bence Gellért. És, hogy félre ne értsd - éles pillantást vettettem Ádira, aki mintha egy kicsit el is vörösödött volna. - Bence a bátyám.
   A srácok kezet ráztak és párbeszédbe kezdtek. Rögtön megtalálták a közös hangot míg Ádi és én néma csöndbe burkolóztunk. Tudni illik rólam, hogy rohadtul utálom a csöndet, zenének vagy bárminek muszáj szólni vagy megőrülök. Ez esetbe se bírtam tovább kerek 1 percnél.
 - Mióta vagytok itt?
 - Kábé félórája.
 - És azóta nem kerültetek sorra! - hitetlenkedtem.
 - Hát.. ja.
   Újabb csönd telepedett közénk. Hát nem igaz! A suliba bezzeg soha nem hagy békén de itt meg hozzám se szól! Király!
   Magamban szidtam össze-vissza mikor rám nézett és megkérdezte:
 - Mire ülünk föl először?
   Gondolkoztam pár percig, majd rámutattam az innen jól látszódó Toronyra.
 - Arra!
   Teljesen elfehéredett az arca.
 - Biztos? - kérdezte.
 - Ahaa! - vigyorogtam mint a tejbe tök.
   Nagyot nyelt. Reszketett a keze.
 - Én lehet, hogy kihagyom.
 - Ne mááár! Tök buli lesz!
   Menet közben sorra kerültünk. Megvettük a jegyünket. Nem mondom, de csicsás egy összeget ott hagytunk. Két lány felragasztotta a jegyünket és már bent is voltunk.
 - Na, akkor mire... - kezdte a kérdést Gale, de a visongásom félbeszakította.
 - Gyerünk, gyerünk, gyerüüünk!!! Menjünk már!! Hosszú lesz a sor! - ugrándoztam örömömben és hátra se pillantva, hogy követnek-e, rohanni kezdtem a Torony felé. Lihegve álltam be a sorba. Pár másodperc késlekedés után a fiúk is beértek.
 - Teh... - lihegte Gelli. - Ez biztos..., hogy az a Brigi..., akit mi ismerünk?
 - Elméletileg. - felelte Ádám. Felnézett a toronyra és minden szín kifutott az arcából. - Viszont én arra fel nem szállok!

   Bence is felegyenesedett és vigyorogva nézett rám.
 - Jó választás húgi!
 - Mé' nem akarsz felszállni? - kérdezte Gellért Ádámot.
 - Hát... - habozott. - Csak! - mondta makacsul.
 - Lécííí! - ugrottam elé! - Fogom majd a kezed, hogy ne félj!
 - Kösz, - pirult el egy kicsit. - de ha fel is szállok akkor kapaszkodni fogok. És mivel nem szállok föl...
   A mondat végét sosem tudtuk meg, mivel sorra kerültünk és felnyomakodtunk a játékhoz. Ádám teljesen elsápadt félelmében és ráncigálni kellett, hogy végre mozduljon. Végül közém és Gellért közé került és görcsösen kapaszkodott.
 - Ne aggódj, nem lesz semmi baj. - próbáltam nyugtatni, mert aggasztott, hogy természetellenesen fehér az arca és úgy tűnt mindjárt kidobja a taccsot.
 - Gooooo! - szólalt meg az indítást jelző hang és mi a magasba lendültünk.
   Nevetve lógattam ki a kezem és a lábam. Mellettem Ádám torka szakadtából üvöltött és ujjai elfehéredtek olyan erősen kapaszkodott. Mikor a torony tetejére értünk teli torokból üvöltötte:
 - De kúrva magasan vagyunk!!!
   Aztán zuhanni kezdtünk. Most őszintén mondom, tényleg semmi szarkazmus nem lesz, de Ádám kiénekelte a magas c-t. Eskü! Ilyen tisztán még sose hallottam ezt a hangot!
   Miután leszálltunk Ádám, karon ragadott és újra beálltunk a sorba. Ezt 5-ször játszottuk el. Mindegyiknél Ádi egyre jobban bírtam és egyre kevesebbszer sikított.
   A Torony után a Lézer dodgemet próbáltuk ki. Nagy buli volt. Versenyeznünk kellett és 225 ponttal megvertem a fiúkat, akik azzal mentegetőztek, hogy nem hallották/értették a feladatot. Aha, én meg majd el is hiszem.
   A fiúk óriási vereségük után a tükörlabirintusba mentünk. Előtte is jó volt a hangulat de után a földre rogytam annyira nevettem.
   Az egész úgy volt, hogy együtt bementünk, majd rögtön az első kereszteződésnél szétváltunk. Gyorsan csekkoltam magam az egyik tükörben. Egész tűrhető voltam, annak ellenére, hogy a hajam úgy nézett ki, mint a szénakazal. Kicsit megigazítottam, majd a földet bámulva megkerestem a kijáratot. Kint már Bence várakozott.
 - Gyors voltál!
 - Hát igen, aki nem áll le nézegetni magát az gyorsan kijut. - vigyorgott.
    Nem sokkal később Gellért is megjelent teljesen más hajjal mint amivel bement.
 - Mi történt a hajaddal? - kérdeztem.
 - Ááá semmi, csak egy kicsit megigazítottam.
 - Aha, és ezért ragad annyira a hajcselétől, mi? - borzoltam szét a tökéletesre formált haját.
 - Ez nem igaz, most csinálhatom meg újra! - mondta bosszúsan és visszament a labirintusba.
   Miután eltűnt az ajtóból, ré egy-két percre hangos koppanást hallottunk.
 - Egy fagyiban, hogy Ádám volt. - kezdtem a fogadást.
 - Állom! - pacsizott Bence.
   Nem is kellett sokat várnunk Gellért és Ádám együtt jöttek ki. Az utóbbi a fejét fogta. Hangos röhögésben törtünk ki. Mint korábban említettem én a földön kötöttem ki.
 - Nem röhög, együtt érez! - morgolódott Ádi.
  Feltápászkodam a földről, még mindig kuncogva és megpaskoltam a fiú fejét.
 - Nyugi, csak egy púp lesz.
 - Kösz!
 - Ja és Bence jössz nekem egy fagyival! - szóltam a bátyámnak.
 - Hé ti most fogattatok, hogy ki verte be a fejét?!
 - Aha! - röhögtem fel megint. - És én nyertem!
 - Ha nem mondod ki se találom! - vigyorgott gúnyosan Ádika.
 - Hé nézzétek! - kiáltott Gelli. - Horror labirintus. Csak 400 forint! Próbáljuk már ki!
   Most rajtam volt a sor, hogy fal fehér legyek. Gyűlölöm a horror filmeket, habár még egyet se láttam, de akkor is.

 - Király! Menjünk! - Lelkesedett Bence.
   Na igen. Ő oda van a horrorokért. A szobájában lévő poszterek fele horror filmek plakátjai. Kicsit se morbid.
 - Gyere már Brí! - ráncigált Ádi.
 - Én oda be nem megyek! - tiltakoztam.
 - Ne félj! Én is fel mertem ülni a Toronyra te is be tudsz jönni ide.
 - A-a. Én majd itt megvárlak titeket.
 - Nem, nem! Már megvettem a jegyeket! Nincs vissza út! - szólt Bence is.
 - Gyertek csak, gyertek! - nézett ki egy besötétített ajtón egy bohócnak sminkelt fiú, kezében egy sarlóval. Rekedtes hangja már most rám hozta a frászt! Teljesen betojtam. - Wháháháháháhááá!! - nevetett ördögien. Szó szerint ördögien.
   Megszorítottam az első kezet amit éreztem. Mint kiderült Ádámé volt. Kézen fogva léptünk be egy vak sötét szobába.
 - Gyertek beljebb nyugodtan! Nem foglak bántani titeket! - A szart nem fog! Akkorát húzott a sarlójával egy asztalra, hogy felsikítottam és Ádámhoz bújtam, amit egyébként soha nem csináltam volna meg.
 - Hé nyugi ez csak egy gyerek, nem az igazi Dzsóker. - suttogta Ádi.
 - Még szép, hogy én vagyok az igazi Dzsóker! - húzott egy újabbat a sarlójával. - Három szobán mentek majd keresztül. Nem kell félnetek! Nincs itt a barátnőm a Körből! - sziszegte.
   Ja az a csaj nincs itt, viszont ő itt van és ez épp elég baj!
 - Gyerünk, gyerünk bátran. Menjetek be azon az ajtón. - terelgetett minket.
   Elől ment Gellért, mögötte Bence, leghátul pedig mi. Persze, hogy nekünk kellett utolsónak maradni. Mert nem az uccsókat ölik meg először igaz? Az idegbeteg bohóc mögöttünk csapkodott a sarlójával én meg annyiszor sikítottam, ahányszor ütött. Egyre közelebb bújtam Ádámhoz félelmemben. Valahogy, mintha megnyugtatott volna, hogy mellettem van.
   Először egy konyhába értünk ahol egy ketrecben lévő lány valamit húzogatott a ketrec oldalán így szikrák csapódtak minden hova. Akkorát sikítottam, hogy szerintem, Ádi fél fülére megsüketült.
 - Nyugi Brigi. Nem soká vége.
 - Gyere Brigi! Megtalállak! Hahahaha! - sziszegte a lány aketrecben.
 - Ne mondd meg neki a nevem te tökkelütött! A végén még megtalál! - Ordítottam Ádámra.
   Teljesen be voltam szarva úgyhogy egy szóval se mondhatja senki, hogy gyerekes voltam.
   Az a fura bohócsminkű alak végig mögöttünk jött, tolt minket és a sarlójával csapkodott, miközben jókat nevetett. Mégis mikor elérkeztünk a második szobába, egy felforgatott étkező lehetett, már ott várt ránk. Késztetést éreztem, hogy hátranézzek, de inkább nem tettem, nehogy valami baltás ürge lenyakazzon.
 - Pár perc múlva megérkezünk a harmadik a harmadik szobába. Oldalt tapogassátok a falat, hogy megtaláljátok az utat! Hahahahaa!! - nevetett megint, nagyon-nagyon gonoszul.
   Elhúzta a függönyt, hogy bemehessünk. Szorosan Ádámba kapaszkodva próbáltam megtapogatni a falat. De bár ne tettem volna! Valami puhára tettem a kezem, mire valami vagy valaki megfogta a lábamat. Nagyokat sikongatva ugrottam Ádi hátára, aki bizonyosan meglepte a tettem és elterült a földön.
 - Hé Brí szállj már le rólam, vagy itt fogunk éjszakázni.
   Rögtön leszálltam róla, de a világért se engedtem volna el. Miután mind a ketten talpon voltunk Ádi átkarolt és így mentünk tovább. Egy üres folyosóra érkeztünk, vak sötét volt, csak egy emberi alak bontakozott ki. Egy fehér maszkos, láncfűrészes faszi. Újabbat sikítottam, mire a mögöttem lévő sarlós ürge egy nagyot csapott a falra. Menten elhallgattam.
 - Készen álltok? - kérdezte a maszkos kicsit Dart Véder-es hangon. - Készen álltok, hogy belépjetek a legrettegettebb, legveszélyesebb, legijesztőbb harmadik szobába?
 - Ja! - válaszolták tök nyugodtan a fiúk.
 - Nem, nem, nem! Nem, nem állunk készen! - tiltakoztam hevesen, de a maszkos faszi még egy pillantásra sem méltatott. A kezét egy ajtókilincsre tette és kitárta...
 - Hát akkor lépjetek be!
   Sikítottam egy nagyot, majd mikor éles fény áramlott be, csak akkor jöttem rá, hogy vége. A biztonság kedvéért nem engedtem el Ádi kezét, nehogy a maszkos visszarántson.
   Mikor kiértünk a fényre egy megnyugtató sóhaj hagyta el a számat. Elengedtem Ádi kezét és jöhetett a dühkitörés.
 - Te! És te! - böktem mérgesen Ádi és Bence felé. - Soha többé nem ráncigáltok be semmilyen horroros szarságba! Világos?
   A hátam mögött Gellért halkan kuncogott.
 - Óhó! Nehogy azt hidd, hogy rólad megfeledkeztem! Nehogy szólni merj ha valami horrorral kapcsolatos mondandód van, mert meglátjuk, hogy ki röhög a végén. Értettetek? - néztem rájuk. Bólintottak habár szemükben nevetés csillogott. - Remek
 - Mit szóltok a hullámvasúthoz? - vetette fel az ötletet Bence.
   Mindannyian beleegyeztünk, úgyhogy beálltunk a sorba. Szerencsére még pont felfértünk a kocsira és pont arra a két helyre ahova ülni akartunk. Az utolsó két ülés. Akkorákat dobott, hogy komolyan kapaszkodni kellett, nehogy kiess!

   A hullámvasút után benéztünk az Elvarázsolt kastélyba is. Szakadtunk amikor megláttuk egymást a tükrökben. Az egyikben kétszeresére dagadtunk, a másikba meg colosok voltunk. Nem maradhatott el a fotózkodás sem. A kastély végén a hordó épp működött. Először Bence próbálkozott. Két lépés után elesett és nem tudott lábra állni. Addig fetrengett és röhögött amíg a hordót kezelő ember meg nem állította, hogy a szerencsétlen ki tudjon jönni. Utána jött Gellért. Ő legalább a feléig eljutott ott viszont a röhögéstől esett el nem pedig a bénaság miatt. Dőltünk a röhögéstől. A két bénaság után Ádámon volt a sor. Nekifutott és ugrott. De ahogy a többiek ő se járt sikerrel. Addig oké volt hogy beugrott és talpra érkezett, de az egyensúlyát nem tudta megtartani és hanyatt esett. Próbáltam a segítségére sietni de a röhögőgörcs legyőzött és ráestem szegény fiúra. Mind a ketten sírtunk a röhögéstől és dülöngéltünk jobbra balra. Annyira röhögtünk, hogy fel sem tűnt, hogy megállították a hordót, csak amikor a hordós ember szólt nekünk, hogy leszállás.

    A nagy röhögés közepette megbeszéltük, hogy még felülünk a Break Dancera és a Polipra majd kajálunk és kipróbáljuk azt az új négy személyes hullámvasutat.
   Először a Polipra szálltunk fel. Uncsi, lassú és semmi izgalom nem volt benne. Megkönnyebbülés volt után a Break Dance gyomorforgató menete. A Polipon Gellérttel ültem, itt viszont Ádival. Nem is kell mondanom, milyen magas hangokat adtunk ki amikor éles kanyarokat vett az ülésünk és egymásnak ütköztünk, de olyan erővel, hogy megfájdult a csípőm. Ráadásul, a srác aki irányította, plusz köröket adott még hozzá. Sírtam, röhögtem és ujjongtam. Nem vagyok normális tudom, de ennek van egyfajta hangulata amikor az ember a barátaival van együtt és jól érci magát. És ahogy elnéztem ezzel nem voltam egyedül. A három fiú is ugyan úgy ordibált mint én. Le sem tagadhatnánk, hogy együtt jöttünk.
   Három kör után a Break Dancen meggondoltuk magunkat és meg sem eszünk, csak elnyalunk egy fagyit, hogy lenyugtassuk háborgó gyomrunkat. Én epreset, Bence vaníliásat, Ádi csokisat kért, Gellért pedig egy kivis jégkását.
    Gusztustalankodtunk egy kicsit, mivel a fagyinkból egy kicsit átpakoltunk Gelli megmaradt jégkásájába, összekutyultuk és megkóstoltuk. Pocsék egy íze volt. Nem ajánlom, hogy mások is kipróbálják.
   Miután elnyaltuk a maradék fagyinkat is felszálltunk arra négyes vasútra. Jó buli volt. Főleg az amikor majdnem kiköptem a belemet olyan erősen rántott meg. Erről a játékról láttam meg a következő uticélunkat. A Flying Circus.
   Egy nagy körön voltak a székek. Beültünk egymás mellé és vártuk, hogy lecsukódjanak a biztonsági "övek". Nem sokan csatlakoztak hozzánk, úgyhogy hamar elindult. Forogtunk, pörögtünk és csúcs király volt. A föld volt az ég és az ég a föld. Sikítottam, de ez inkább volt az élvezet hangja mint sem a félelemé. Mellettem a fiúk inkább káromkodtak minthogy üvöltsenek. Ki-ki mit akar.
   Az óriáskerék felé haladva elmentünk két nagyon jó játék mellett, de a fiúk azt mondták, hogy előbb nézzük meg arra mi van és majd visszafele felszállunk rá. Megadva magam beleegyeztem.
   Betuszkoltuk magunkat a "fülkénkbe" és élveztük a kilátást és vicces sztorikat mesélve libegtünk jobbra balra.

   Kipróbáltuk a Kanyargót és a Dzsungelvasutat is. Az utóbbit Gelli kedvéért csak.
   Visszamentünk az előbb ki nem próbált játékokhoz de előtte csak a poén kedvéért felszálltunk a Hernyóra. Kicsit se néztek minket hülyének az anyukák és a gyerekek is, hogy 15 éves létünkre gyerekjátékra ülünk fel! Á, ugyan! Ez csak természetes! (remélem éreztétek a szarkazmust. szerk.)
   Szóval az a két játék amit kihagytunk a T-rex és Top Spin volt. Először a T-rexre ültünk fel. Nem lehet szavakkal leírni milyen érzés volt ott ülni, pörögni, röhögni, sikítani. Valami eszméletlen!
   Aztán jött a Top Spin. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez volt a kedvenc játékom. Mint egy nagy hinta, csak sokkal morbidabb és viccesebb. Először csak előre hátra hintázgatsz, aztán kétszer átfordulsz és nem bírod tovább követni az eseményeket. Csak arra emlékszel, hogy rohadt jó volt és újra meg újra fel akarsz rá szállni. Kétségtelen vagy 10-szer biztos felszálltunk rá.Amikor kívülről nézel rá, azt hiszed megőrült az aki kipróbálja és amikor te felszállsz bizonyítod is, hogy őrült aki kipróbálja és mégis újra fel akarsz rá szállni. Eszméletlen!
   Az ég szürkülni kezdett és egyre többen hagyták el a vidámpark területét. Nekünk is menni kellett. Visszaemlékezve a nap eseményeire ballagtunk a kijárat felé.
 - Kösz, hogy elhívtatok. - mosolyogtam Gellértre és Ádira.
 - Igazán nincs mit! - mosolyogtak ők is.
 - Hát... akkor... Hétfőn találkozunk! Sziasztok!
 - Császtok! - köszönt Bence is - Majd még ütközünk. Ja és majd elfelejtettem. Baj lenne ha én is használnám a pályátokat, mert Brí nem nagyon enged a közelébe.
 - Persze, haver. Amikor csak akarod, de ne nagyon hozz másokat, nem nagyon bírjuk ha mások is vannak a pályánkon. - válaszolta Gellért.
 - Rendben. Kösz! - intett és hazaindultunk.

   Hulla voltam amikor hazaértem. Meg kajás, nagyon kajás. Egész nap egy falatot se ettem. Korgó hassal vonultam fel a szobámban, ahol aztán megettem az az napra csomagolt kajámat.
   Bekapcsoltam a gépem és felnéztem facera. Nem sok új dolog történt. Semmi értesítés, üzenet, vagy bejelölés.
   Egy hírtelen ötlettől vezérelve muszáj volt kiposztolnom:

"Egyszer élünk, de akkor nagyon! :D vele: Ádám Nagy, Gellért Pintér és Bence Kovács"

Szeptember 10. Szerda

   Az elmúlt napokat egy szó jellemzi tökéletesen. Mégpedig az, hogy UNCSI!!! Csupa nagy betűvel! Hiába rajzoltam, gitároztam vagy deszkáztam, semmi sem volt elég izgalmas. Unatkoztam. Minden mennyiségben unatkoztam. De hála az égnek ma már történt valami izgi is.
   A reggel a szokásos ütemben telt. Felkeltem, megreggeliztem, felöltöztem és Bencével elindultunk a suliba. Miután leraktam a deszkámat visszamentem a termünkbe. Az ajtóban megtorpantam, majd újra ellenőriztem a terem számát. Minden stimmel. Akkor mégis mi a franc történt a itt?!
   A falak teli voltak mindenféle színű kézlenyomattal. Az osztály többi tagja meg ott állt kék, sárga, piros, zöld és egyéb színű kezekkel.
 - Ööö... Sziasztok! - köszöntem.
 - Ááá... Szia Brí! Jó, hogy jössz! - kiáltott Ádi.
   Elvette a táskámat és elkezdte pirosra és sárgára festeni a tenyereimet. Miután alaposan bekente odanyomta a falhoz, amin ott maradt a nyoma.

 - Ööö... Miért is csináljátok ezt? - kérdeztem zavarodottan.
 - Untuk a fehéret és gondoltuk feldobjuk egy kicsit. - vigyorgott.
 - Ahaaa... Akkor segítek! - bólintottam és a kezembe vettem egy ecsetet.
   Bekentem vele a bal tenyerem és odanyomtam a falhoz. Eleinte ment a szokásos ütem, hogy befested és rányomod. Aztán Bali összekente Krisz arcát, mire komoly háború keletkezett. Mindenki mindenki ellen volt. Én Ádámot és Gellértet támadtam, mivel mind a ketten egyszerre festékeztek össze. Nekem se kellett több összekentem mind a kettőjüket. Ádámnak az arcát, Gellértnek meg a haját. Nagyon menő lett lila taréjjal.
   Egész szünetben "festettünk" és jól szórakoztunk, aminek az igazgató vetett végett.
 - Fiatalok! - kiáltotta el magát, mire mindenki elhallgatott. - Megkérdezhetem, hogy mégis MI A FENE FOLYIK ITT?!
 - Hát izé... bocs diri bá, de már nagyon untuk a fehér falat ezért kifestettük... és kissé elfajultak a dolgok. - vázolta fel a helyzetet Bálint.
 - Bocsánat de, hogy mondtad? - kerekedett ki a diri szeme.
 - Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, igazgató úr! - segítettem ki.
 - És mégis kitől kértetek engedélyt a festéshez?
 - Senkitől. - vágta rá Boboesz.
 - Fogd már be! - sziszegtem rá. Ha még egyszer olyat mer szólni amitől bajba kerülhetünk komolyan mondom leütöm!
 - Szóval senkitől? És belegondoltatok, hogy ez milyen következményekkel jár? - fonta karba a kezét.
 - Igazgató úr! Mint egy bölcs ember mondta: "Jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt." (aki ismeri az Eragont az tudja mire gondolok :D szek.)
 - Még soha nem hallottam ezt. - ráncolta a szemöldökét.
 - Nézzen több filmet, uram. - válaszoltam.
   Hallgatott egy darabig, majd kijelentette:
 - A következő szünetben ezt még megbeszéljük! Most viszont mindenki mennyen órára! - tapsolt és kivonult a teremből.
   Az igazgatót a biosz tanár váltotta fel.
 - Jaj, gyerekek! Mégis, hogy néztek ki?! - sipákolt. - Azonnal vegyétek át a tornaruhátokat!
 - Itt a teremben vagy menjünk az öltözőbe? - kiabálta be Dávid. A fiúk mind egyetértően néztek rám. Csak szeretnék, hogy én itt öltözzek!
 - Nekem édes, mindegy, csak 20 percen belül, gyertek vissza tiszta ruhában és tiszta hajjal!
   Nem is kellett kétszer mondania, rögtön mindenki felugrott a helyéről és elindult az ajtó felé (kivéve Vivient, mert ő nem vett részt a festésben). Kivettem a szekrényemből a tornacuccom és lebaktattam vele a földszinten lévő öltözőbe. Átvettem a festékes ruhákat és kimostam a hajamból a neon zöld csíkot. Vizes fejjel mentem vissza termünkbe. Már mindenki ott volt. Leültem a helyemre és megpróbáltam figyelni az órára.
   Úgy csöngő előtt 10 perccel egy levelet kaptam Áditól.

 Most mi lesz?

 Jövője csak az élőknek van. (Eragon <3 szek.)

 Meg fogunk halni?!

 Hülye!

 Most mi van?

 Majd meglátjuk mi lesz, ha beszéltünk a dirivel. Idióta!

 Köszönöm, már mások is mondták.

 Nem vagy normális!

 Tudom!

 Örülök neki! Végre megvilágosodtál!

 Bezony!

 Jól van, hagyjál békén!

   Miután kicsöngettek az egész 9./ a levonult az igazgatóhoz. Az előszobában várnunk kellett egy kicsit, aztán egy nő kiszólt nekünk, hogy menjünk be. A fiúk félős nyápicként előre engedtek és csak utánam jöttek be. A nagy íróasztal előtt volt három szék. A középsőbe leültem én, baloldalra Ádi, jobb oldalra Gale.

 - Nos... Nagyon aranyos tőled, hogy egy fantasy filmből idézel, de csak úgy mellékesen megjegyzem, ez nem egy bölcstől származik.

 - Az egy dolog, hogy nem egy valós bölcstől származik, attól viszont még mindig egy nagyon bölcs gondolat, nem gondolja?

 - Mindegy! Szóval? Mit mertek bevállalni büntetés képen? Kifestitek a termet FEHÉRRE, bent maradtok egy hónapig büntetésen, vagy valamilyen ágban képviselitek az iskolát valamilyen versenyen, ami nem lehet rajz. Választhattok. 

   Összedugtuk a fejünket és egyhangú döntésre jutottunk.

 - A versenyt választjuk! - mondtam.

 - Ugye tudjátok, hogy ha szégyent hoztok az iskolára akkor ki is csaphatlak titeket? - próbált mindenféle képen kiszúrni velünk.

 - Állunk elébe! Szabja meg, hogy miben induljunk!

 - Sport!

 - És azon belül?

 - Azt ti dönthetitek el.

 - Rendben. Áll az alku! - kezet ráztunk aztán kivonultunk a folyosóra. Ott pacsiztunk egy nagyot, majd visszamentünk a termünkbe. El sem hiszem, hogy a diri belement abba, hogy mi válasszuk ki, hogy min indulunk. Még szép, hogy gördeszkázni és BMX-ezni fogunk!

   Az órák lassan vánszorogtak, a szünetek meg gyorsan elteltek.Amikor már majdnem elaludtan magyar órán, kaptam egy levelet. Gellért küldte.

 Van kedved szombaton eljönni a Vidámparkba? 

 Kik mennek?

 Ádám és én. 

 Vihetek valakit?

 Öhm... Persze!

 Király! 

   A szünetben megbeszéltük, hogy hol és mikor találkozunk. Hosszas alkudozás után arra jutottunk, hogy 11-kor a vidámpark előtt. Amikor megkérdezték, hogy kit viszek, csak annyit mondtam, hogy meglepi. Egyébként Bencét fogom vinni. Minden ilyen vidámparkos cuccra együtt megyünk, úgy hogy most is viszem magammal.

   Végül az uccsó óra is eltelt és hazamehettünk. Az út alatt mondtam Bencének, hogy szombatra ne tervezzen semmit, mert vidámparkba megyünk. 

 - Király! Mindenre fel fogunk ülni! - vigyorgott, mint a tejbe tök.

 - Még szép!

   Otthon megírtam gyorsan a házit, ami alig vett igénybe 2 órát, aztán elmentem a pályára deszkázni, majd újra haza és netezni. Egyszerre chateltem 8 gyerekkel! Mindenkinek most kellett rám írnia! Úgy 6 óra körül anyu jött szólni, hogy kész a vacsi, így mindenkitől elköszöntem és lementem a többiekhez. Elmeséltem a mai festékes sztorit, amin mindannyian jót nevettünk. Bence még félre is nyelt miatta. Vacsora után megfürödtem, hajat mostam és bedőltem az ágyba. Másodpercek alatt elnyomott az álom. 

Szeptember 5. Péntek

Sziasztok! Megszeretnénk köszönni a 9 feliratkozót, a 486 oldalmegjelenítést és a renget kommentett, amit kaptunk. Öröm volt olvasni őket! A résszel kapcsolatban, meg reméljük tetszeni fog! Jó olvasást! :)

xoxo Mandarin és Cukorka 

   A tegnapi nap gyorsan elszállt, annak ellenére, hogy hat óránk volt. Mondjuk ez semmi ahhoz képest, ami tavaly volt. Minden nap hét óra!!! De ez most nem fontos. A tegnapi nap folyamán Ádi egyszer sem próbálkozott a szekrényem feltörésével, viszont annál jobban idegesített. Ugyanis, egyetlen egy szünetben sem hagyta el a helyét, így nekem megint hallgatnom kellett a nyivákoló plázacicákat és a nagymenőket, akik túlságosan is feltűnően stíröltek. De végül az a nap is eltelt és jött a következő.
   Miután sikeresen kiválasztottam az az napra megfelelő ruhámat,

már Bence is elkészült és a garázsban tevékenykedett (fogalmam sincs róla, hogy mit csinált, biztosan a bringáján igazított valamit). Kimentem az ajtón és megtorpantam. Hát ez meg mit keres itt? Egyáltalán honnan tudja, hogy itt lakom? A döbbenetemből a bátyám hangja ébresztett fel.
 - Brí! Segítenél egy kicsit?
 - Megyek! - kiáltottam ás Ádit kikerülve bementem a garázsba. - Mi van?
 - Odaadnád azt a csavarhúzót? Nem érem el! - nyújtogatta a karját.
 - Miért nem engeded el a BMX-edet? - értetlenkedtem.
 - Mert most van tökéletesen beállítva a kormány és ha elengedem, akkor elcsúszik az egész és kezdhetem elölről azt amit félóráig csináltam. - magyarázta - Szóval odaadnád a csavarhúzót?
   Odaadtam és figyeltem ahogy megcsinálja a kormányt. Egyébként nem különösebben érdekelt, hogy mit csinált, de valahogy ez érdekesebbnek tűnt, mint Ádám hülye fejét bámulni.
   Mikor az utolsó csavarással is végzett, megmozgatta a kormányt és kijelentette:
 - Tökéletes!
 - Akkor mehetünk? - türelmetlenkedtem.
 - Aham!
   Kitolta a biciklijét aztán visszafordult hozzám.
 - Ki ez a gyerek?
 - Egy gyerek. - válaszoltam és én is kimentem a garázsból. - Ádám Bence. Bence Ádám. - mutattam be őket egymásnak.
 - Hello! - köszönt Ádám.
 - Szia! - mondta a bátyám is és kezet ráztak. - Nem te vagy az a gyerek aki megpróbálta feltőrni Brigi szekrényét?
 - De! De sajnos meghiúsították a tervemet. - nézett rám.
 - Most mit nézel? Az az én szekrényem az én deszkámmal! Semmi közöd hozzá! És egyáltalán miért vagy itt? - kérdeztem vádlón.
 - Megyek a suliba. - válaszolta.
 - Milyen furcsa, eddig még egyszer sem jöttél el a házunk előtt. - mosolyogtam rá.
 - Kerülő úton jöttem.
 - Miért pont a kerülőúton? - bombáztam tovább.
 - Hé, hé, hé. Állj le húgi! A végén még bekapod ezt a szerencsétlent. - fogott le Bence és Ádámhoz fordult, aki megdöbbent arcot vágott. - Bocs a húgom miatt. Kicsit idegbeteg. Nem rég engedték ki a diliházból. és még nem szokott hozzá... - mondta mikor fejbe csaptam.
 - Te eszement hülye! - szóltam rá. - Soha nem voltam a diliházban!
 - De egyszer úgyis odajutsz! - csipkelődött tovább mire megint fejbe csaptam.
 - Te meg ha nem hagyod abba most rögtön akkor a sürgősségin fogsz kikötni! - vágtam vissza.
   Így civakodtunk még vagy 20 percig, mikor apu jött ki szólni.
 - Hé gyerekek, hagyjátok abba! - szedett szét minket apu.
 - DE Ő KEZDTE! - kiáltottuk teljesen egyszerre.
 - Igen, biztosan. Most viszont üljetek be a kocsiba. Elviszlek titeket, mert máskülönben elkésnétek. - mondta nekünk. - Egyébként te ki vagy? - kérdezte Ádámtól aki még mindig megdöbbent arcot vágott.
 - Nagy Ádám... - mondta rekedtes hangon, majd megköszörülte a torkát és újra belekezdett. - Nagy Ádám vagyok. Brigi osztálytársa. - mutatkozott be.
   Apa egy ideig fürkészte majd mondta neki, hogy szálljon be mellénk ő is. Hátul ült Ádi és Bence, az anyósülésen pedig én. Némán utaztunk, senki se szólt egy szót se. A visszapillantó tükörből figyeltem a bátyámat és az osztálytársamat. Az egyik mérgesen fújtatott, míg a másik furcsán bámult engem.
   Megkönnyebbülten lélegeztem fel amikor kiszálltunk a kocsiból. Mivel 3 percünk volt becsöngőig rohantunk a termünkbe, ezért a deszkámat se tudtam berakni a szekrényembe (természetesen hoztam magammal, ahogy Bence is a Bmx-ét, amit valahogy sikerült beraknia a csomagtartóba).
   Csöngő előtt 1 perccel estünk be a terembe. Lihegve ültünk be a padunkba és vettük elő a tancuccokat. A többieknek azonnal gyanús lett, hogy együtt és, hogy későn érkeztünk. Egész órán furcsán nézegettek minket.
   Csöngő után egyből letámadtak minket.
 - Miért jöttetek ilyen későn cicukáim? - kérdezte Gellért. Hogy honnan vette a cicukát? Arról fogalmam sincs.
   Ádám nem is törődve a kérdéssel felém fordult.
 - Húgi?! - hitetlenkedett.
 - Húgi! - vontam meg a vállam.
 - De most komolyan HÚGI?!?!?!?!?!
 - Mi van? Most már az is baj ha az embernek van egy testvére vagy mi?! - vitatkoztam.
 - Nem csak azt gondoltam, hogy te meg ő... ő meg te... - pirult el.
   Egy percig ha nem tovább bámultam rá, mikor kitört belőlem a röhögőgörcs. Annyira nevettem, hogy leestem az székről. A hasam már kezdett fájni de még mindig nem hagytam abba. Mikor enyhült és újra ránéztem Ádi fejére, megint elkapott a görcs. És ez így ment egész szünetben. Néha még órán is egyszer-kétszer felkuncogtam. Valahogy az óra végére sikerült lenyugodnom és normálisan kommunikálnom Ádival. Az eblak előtt álltunk és bámultunk ki rajta. Én az udvaron deszkázókat figyeltem. Nem is tudtam, hogy a sulinak van egy kicsi gördeszkapályája!
 - Minden rendben? - kérdezte.
 - Persze! Már jól vagyok! Csak tudod fura volt, hogy te azt hitted, hogy a bátyám meg én... - halkan kuncogtam de visszafogtam magamat. - Szóval érted.
 - Aha. - bólogatott - Én meg a bátyára voltam féltékeny! - motyogta az orra alatt.
 - Jaj, de kis cuki vagy! Féltékeny voltál a bátyámra? Szeretnéd ha veled is szócsatát vívnék? - paskoltam meg az arcát, majd megint felnevettem. - Hallod ezt el kell mondanom neki!
   Indultam el a padom felé, hogy egyúttal a deszkámat is felvigyem.
 - Ne, ne, ne, ne, ne! Csak azt ne! Be fog égetni az egész suli előtt! - futott utánam.
 - Még, hogy ő?! Azt kötve hiszem! Egyikünk se az a nagymenő diák! - magyaráztam a vállam fölött.
 - Még, hogy nem vagytok nagymenők?! Nézted már a facebookodat? Több ismerősöd van mint nekem!
 - Te kutakodsz utánam? - kuncogtam.
 - Hát... én.. izé... csak megnéztem valamit! - mentegetőzött.
 - Persze nyuszifül! Persze! - fordultam vele szembe és megveregettem a vállát.
   Mire vége lett a párbeszédünknek felértünk az emeletre. Bementem a 11/b-be és szóltam Bencének.
 - Képzeld... - kezdtem el mesélni a sztorit, mikor ránéztem Ádira. Könyörgő arcot vágott. Megenyhült rajta a szívem, ezért egy nagyon aprót biccentettem, amit csak ő láthatott. - Szóval, képzeld az egyik osztálytársam mutatott egy videót, amin a gyerek a gördeszkájával egy korlátról ugrik le , viszont annyira béna, hogy ülve érkezett a deszkájára, ami egyenesen nekiment egy lámpaoszlopnak. Szegény nyomorék ripityára törte a tojásait. - találtam ki a gyors hazugságot. Mind a ketten hangosan felnevettünk aztán egy "Na mek, csá!" köszönéssel tovább álltam.
 - Kösz! - túrt bele megkönnyebbülten a hajába Ádi.
 - Nincs mit! És csak, hogy tudd! Nem vagyok népszerű, veled ellentétben. - böktem mellkason és odamentem a szekrényemhez.
   Beraktam a deszkám, aztán megfordulva indultam vissza a terembe.
 - Hé galambocskáim! Válaszoljatok már a kérdésemre! - kiáltotta Gelli a terem másik végéből egy lánycsorda közepéből.
 - Ha érdekel, akkor told ide segged és küld el az udvarlóidat! - kiáltottam vissza.
 - Bocsánat hölgyeim! Vár a kötelesség! - leugrott a padról és felénk indult, mire az összes lány szomorún nyávogott.
   Odahúzott hozzánk egy széket és háttal előre ráült.
 - Na, akkor csiripeljetek nekem szépen!
 - Haver mi ez a cicukáim, galambocskáim, és csiripeljetek szöveg? - tért a lényegre Ádám.
 - Mi van? Nem tetszik cuki pofa? - fogta meg az előbbi fiú arcát, jól belecsípett és megrázogatta.
 - Hagyjál már! - ütötte el a kezét.
   Mindannyian felnevettünk. Ádám nem akarta elmesélni neki, de én annál inkább. Elmeséltem az egész reggelt. Gelli is röhögött egy sort amikor azt meséltem, hogy Ádi azt hitte, hogy a bátyám a pasim. Teljesen beégettem. Végig rák vörös volt a feje és a padot bámulta.
 - Ha ha, nagyon vicces! Most már témát válthatnánk? - szólalt meg.
 - Nem! - vágtuk rá és tovább nevettünk.
   Megszólalt a csengő így muszáj volt abbahagynunk a röhögést.
   Az óráim után kimentem az iskola udvarára, mivel Bencének ma 6 órája van és nálam meg nincs lakáskulcs. Az udvaron felállított kisebb gördeszkapályán gyakoroltam.
   Csöngő után még maradtam egy kicsit. Ismerve a bátyámat sok idő kell neki mire elkészül, vagy mire elszabadul a haverjaitól. Szóval elkezdtem egy Haslam Flipet, Heelflip, Nollie front foot flip, Semi flip, egy Wallie, egy Hard flip, egy Olliet a lépcsőn, egy Christ air-t, Fs Boardslid és befejezés képen egy Street Plants.
   Elég furcsa összeállítás, azt nem tagadom, de elvégre ez csak gyakorlás.
   Hangos fütty koncertre és tapsviharra lettem figyelmes. Még ilyet! Egy hete járok suliba és már kétszer tapsoltak meg! Talán Ádinak mégis igaza van és népszerű vagyok. Ááá... ugyan!
   Egy csomóan jöttek oda gratulálni. Fogalmam sincs kik voltak azok, de azért megköszöntem nekik. A diákok közt voltak tanárok is, akik mind elképedve bámultak. Elvéve róluk a tekintetemet, megkerestem Bencét. Nem messze állt egy lámpaoszlopnak támaszkodva.
 - Végeztél? - kérdeztem.
 - Ahan! Ügyi voltál!
 - Kösz! - mosolyogtam rá.
 - Mutassak képet? - vette elő a mobilját.
 - Még szép! - ugrottam mellé.
   3 képet készített, mind a 3 csúcs szuper lett. Ha hazaértünk, tuti, hogy felrakom a netre.
 - Ezek, szuperek! - lelkendeztem.
 - Ugye? Elvégre én fotóztam. - elrakta a mobilját és felszállt a BMX-ére amit már korábban kihozott. Én is leraktam a deszkámat, majd hátra intve egyet, ezzel búcsúzva a többiektől, meghajtottam magam.
   Mivel a mai gyakorlás megvolt, nem mentem ki a pályára. Inkább otthon segítettem anyunak, filmeztem, festettem és neteztem. Felraktam facebookra egy csomó képet. 3 festményemet és 4 gördeszkás képet (a mai hármat és egy régebbit). Az egyiket beállítottam profilképnek is.
   Ezeket kábé egy órája csinálhattam. És most mikor megint megnéztem a facebookomat, majdnem mindnen képemnél 200 like volt! Nem hittem a szememnek! 200 like!!! Úr Isten! De a 200 like mellé még jött vagy 30 komment is! Ez azért durva!

Bence által fotózott képek:

Festményeim:

Az új profilképem:

   Még mindig a sokk hatása alatt léptem volna ki, mikor felugrott egy ablak. Ádám üzent. Minő meglepetés!
Ádám: Szia! :)
Brigi: Hy! Mondtam, hogy ne írj hangulat jeleket!
Ádám: XD Valahogy mindig kimegy a fejemből.
Brigi: Hahaha! Marha vicces vagy!
Ádám: Tudom! Nah, szóval csak azért írtam rád, hogy megírjam klassz képek lettek.
Brigi: Kösz, de ezt komiba is írhattad volna.
Ádám: Most már mind1. :D
Brigi: Aha. Nekem viszont mennem kell.
Ádám: Péntek este van! Hova mész te 10 órakor???
Brigi: Filmezni?
Ádám: Jaaaa! Azt hittem már aludni! XD
Brigi: Csakis.
Ádám: És mi jót, fogsz nézni?
Brigi: Rávettem a bátyámat, hogy nézze meg velem a ...
Ádám: A???
Brigi: THE HUNGER GAMES!!!
Ádám: Lövésem sincs, hogy mi az, de azért jó szórakozást!
Brigi: Neee mááár!!! Nem tudod mi az az Éhezők Viadala?
Ádám: Nem.
Brigi: Ezt nézd meg! http://www.youtube.com/watch?v=39IyeJDTyHc
Ádám: OK.
   3 perccel később visszaírt.
Ádám: Nem rossz! Megnézzük majd együtt?
Brigi: Öööö....Nem.
Ádám: Méééé'???
Brigi: Csak.
Ádám: Lééééééciiiii!!!!
Brigi: Talán. Legalább végigmagyarázhatom az egészet amivel az őrületbe tudlak kergetni.
Ádám: Kösz! *szarkazmus*
Brigi: Szívesen máskor is! Most viszont megyek! Csövi!
   Meg sem várva, hogy visszaírjon kiléptem. Lementem a konyhába, csináltam popcornt, majd bementem a nappaliba ahol már Bence várakozott. Elindítottuk a filmet és mind a ketten kíváncsian figyeltük az eseményeket.

Első Díj! :)

Hatalmas köszönet Vacaknak, akitől kaptuk a díjat!!!

Szabályok:

1. Írj magadról 10 dolgot.
2. Válaszolj 10 kérdésre.
3. Tegyél fel 10 kérdést.
4. Küldd tovább 10 embernek.

1. Írj magadról 10 dolgot:

1. Cukorka oda és vissza van a One Directionért. 
2. Mandarinnak van két király teknőse, Terry, a terrorista és Picur, a picur. <3
3. SZJG fanok vagyunk.
4. Izgatottan várjuk az Éhezők Viadala második részét, a Catching Fire-t. 
5. A nevünket Cukorka találta ki, úgy, hogy hasra csapva összerakott két szót. :)
6. Messze lakunk a sulinktól.
7. Cukorka válasza arra a kérdésre, hogy "mi leszel ha nagy leszel?" ez: "Bölcsész leszek fát nevelek! :P"
8. Mandarin szeretné ha léteznének sárkányok és egyéb misztikus lények.
9. Szeretjük a vicces filmeket.
10. Imádunk blogolniiii!!!! <3

2. Válaszolj 10 kérdésre:

1. Vámpír vagy Vérfarkas?   Mandarin: vérfarkas, Cukorka: vámpír. Testvéri egyetértés :P
2. Disney vagy Nickelodeon?   Változó, de többet szoktuk nézni a Disneyt. 
3. Hideg vagy meleg?   Hideg.
4. Macska vagy kutya?   Kutya.
5. Tévé vagy számítógép?   Számítógép.
6. Volt már olyan döntésed, amit többször is megbántál már életedben, mégsem változtattál rajta?   Igen. Mandarinnak a testvére állandó piszkálása.
7. Mikor láttak utoljára sírni?   Cukorka nem szokott mások előtt sírni, Mandarin pedig amikor először kapott egyest matekból.
8. Hány óra van, mikor erre a kérdésre válaszolsz? 16:08.
9. Mennyire vagy jó matekból?:D   Attól függ kit kérdezel. Cukorka? Jobb nem beszélni róla. XD Mandarin? Mikor, hogy. Megkapja az 5-t, de van még mit csiszolni a tudásán. 
10. mit csinálsz, ha unatkozol?   Többnyire untakozunk, de van, hogy csak össze-vissza keresgélünk a neten, vagy tv-zünk, vagy olvasunk.

3. Tegyél fel 10 kérdést:

1. Mi a kedvenc könyved?
2. Miért kezdtél el blogolni?
3. Ha ismered az Éhezők Viadalát, akkor Peeta vagy Gale?
4. Szereted a sárkányokat?
5. Directioner vagy?
6. Mennyit mutat az órád, amikor válaszolsz erre a kérdésre?
7. Láttad a legújabb Percy Jackson és az olimposziak filmet?
8. Olvasod ezt a blogot?
9. Kedvenc női énekes?
10. Kedvenc férfi színész?

4. Küld tovább 10 embernek:

1. Asley és Kukorka: http://theguardiansoflight.blogspot.hu/
2. Sunshine Bomer: http://sunshine-neverbethesame.blogspot.hu/
3. Ildikó Jobb: http://witch-with-the-moon.blogspot.hu/
4. Sz. Kinga: http://egy-atlagos-lany-naploja.blogspot.hu/
5. Etto Tor: http://aszemegytukor.blogspot.hu/
6. Anna Vettel: http://f1lovver.blogspot.hu/
7. Fly: http://llhzn.blogspot.hu/
8. Rebush: http://jatekforma1.blogspot.hu/
9. Anna Vettel: http://linaf1.blogspot.hu/
10. Little Cuthbert szerzői: http://littleccuthbert.blogspot.hu/

Szeptember 3. Szerda

   Laza nap. Csak öt óra.

   Megcsináltam a reggeli teendőimet és Bencével elindultunk a suliba. Miután elváltunk egymástól egyből a szekrényem felé vettem az irányt. Kitártam, majd betettem a deszkámat. Miután becsuktam azt, hittem szívrohamot kapok. Az ajtó mögött Ádám állt.

-          Ki volt az a srác, akivel jöttél, akivel mentél, és akivel a pályánkon gyakoroltál? – kérdezte.

-          Közöd? – mentem el mellette. Faképnél hagytam és bementem a termünkbe. Követte a példámat.

-          Ha azt hiszed, ilyen könnyen le tudsz pattintani akkor, nagyot tévedsz. – ült le mellém.

-          Ha azt hiszed, ilyen könnyen rávehetsz, hogy elmondjam, az egész életem akkor nagyot tévedsz. – vágtam vissza.

-          De makacs vagy! – csattant fel.

-          De hülye vagy! – mondtam vissza.

-          Hé, hé, hé. Mi ez a civakodás? – jött oda Gellért.

-          Nem akarja megmondani ki az a gyerek, akivel mindig együtt, jön és megy, meg, hogy mi van rávésve a deszkájára. – mondta el a lényeget.

-          Úúú! Valaki féltékeny. És mé’ érdekel téged az, hogy mi van a deszkáján, he? Lehet, hogy valami nyálas idézet. Például: Oh, Rómeó! Miért vagy te Rómeó? – kezdett el szavalni mi meg dőltünk a röhögéstől.

-          Jól van, na! Hagyjál már! – lökte el nevetve Ádám.

-          Most mi van? – tárta szét a kezét Gellért.

-          Jól van, osztály csituljatok. – jött be a magyar tanárunk az ajtón. Elkezdte leadni az anyagot, mikor épp beszélt és nem kellett jegyzetelni oda csúsztattam Ádám elé egy papír fecnit.

Miért érdekel, hogy kivel járok haza?

   Miután elolvasta teljesen elvörösödött és csak egy idő után válaszolt.

Közöd?

   Majdnem hangosan felnevettem. De szerencsére időben befogtam a számat és visszaírtam neki.

Hát elég sok. Szóval?

Csak. De most ez nem lényeges. Ki az a gyerek?

Nem mondom el.

Hát akkor mindennek utána kell járnom.

   Rám mosolygott, mire én gúnyosan visszavigyorogtam rá. A szünetben nem történt semmi. Ádám sem ment el, így nekem kellett hallgatnom a rajongói táborának a visítozását. (Igen, ő, Vivien és a fiúk többsége mind helyet kaptak a menők között.) Egy idő után meguntam az örökös nyávogást, ezért bedugtam a fülesem és max hangerőn hallgatni kezdtem Selena Gomeztől a Hit the Lights-ot. Mire végre elhallgattak és elmentek lejjebb halkítottam a zenét, de nem húztam ki.

   Így teltek a további szüneteim is. Mondhatom igazán élveztem.

   Mikor az utolsó óráról is kicsöngettek felmentem a deszkámért és ott megvártam a bátyámat is. Együtt mentünk ki a biciklitárolóhoz, aztán meg haza. Ma is elmentem deszkázni, és mivel ez még csak az első hét nem kaptunk semmiből sem lecót. Mikor már kellő képen kifáradtam, hazamentem és bekapcsoltam a gépem. Alig léptem be Ádám máris videóhívást indított.

-          Mi van már megint? – köszöntöttem.

-          Neked is, szia. – mondta – Csak meg akartam kérdezni, hogy van e kedved, ma este kijönni velem a pályára. Eszméletlen szép, ahogy ki van világítva. Szóval, van kedved?

-          Hadd gondolkodjak egy kicsit… Nem! – adtam egyenest választ.

-          Miért? Jól éreznénk magunkat.

-          Jobban érezném magam, ha Bencével kellene ott lennem, nem pedig veled.

-          Ki az a Bence? – kérdezte, láthatóan bosszús volt.

-          Mi van velem? – nyitott be a bátyám.

-          Semmi. – és hozzávágtam egy párnát.

   Ádám a kamerán keresztül furcsán nézett rám, mire én csak legyintettem.

-          Furcsa vagy.

-          Te meg még mindig hülye. – vágtam vissza.

-          Auu, ez fájt! – kapott a szívéhez.

-          Az igazság néha fáj. – szóltam mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-          Kéne neked egy jó kis becenév. – szólalt meg.

-          Miért? A Brigi nem jó? – vontam fel a szemöldököm.

-          De, tök jó csak olyan… nem tudom milyen. Kéne valami új. Hmm.

-          Brí!!! Gyere vacsorázni! – szólt fel anyu, mire Ádám csettintett és tapsolt egyet.

-          Brí! Ez klasz! Mostantól Brínek foglak hívni! – vigyorgott a kamerába Ádám. Én csak a szememet forgattam.

-          Neked is kéne egy becenév. Mit szólnál az… Ádihoz?

-          Fúj nem!!!

-          De de! Na pápá Ádi!! – integettem a kamerába és kiléptem.

   Lementem vacsizni, aztán lefeküdtem aludni.

Szeptember 2. Kedd

 Miután felkeltem, megreggeliztem és elvégeztem a reggeli teendőimet leültem a szekrényem elé és válogatni kezdtem, hogy mit vegyek fel. Vagy 10 percig ott ültem mire sikerült kiválasztanom az, az napi cuccomat. Az előrejelzésben azt írták, hogy ma sütni fog a nap, de így reggel még elég hűvös volt ezért a toppomra felvettem még egy dzsekit is. 

Magamhoz vettem a táskámat és a gördeszkámat és mentem is ki az ajtón menet közben még kiáltottam egyet anyuéknak, hogy elmentem.

   Kint már várt rám Bence.

-          Nem értem, miért nem tudsz korábban elkészülni?

   Gúnyosan elmosolyodtam, majd leraktam a deszkám. Valami nem stimmelt vele. Felemeltem és jobban szemügyre vettem. Az egyik kereke kilazult.

-          Mi van? Miért nem megyünk már? – türelmetlenkedett a bátyám.

-          Kilazult az egyik kereke. Mindjárt jövök. – Bementem a garázsba és keresgélni kezdtem.

-          Várj, segítek. Mert ha rajtad múlik, soha nem találod meg azt a nyomorult csavarhúzót. – jött utánam.

-          Hahaha! Marha vicces vagy.

   10 perc múlva a deszkám olyan volt, mint újkorában. Elindultunk a suliba és úgy mint tegnap ma is csináltunk pár trükköt az úton. A portánál megint elváltunk, én mentem a terembe, ő meg a bicikli tárolóba.

-          Hali! – köszöntöttem a többieket, mikor bementem a terembe.

-          Szia! Tök jó voltál tegnap! – köszöntött Bali.

-          Kösz! De ti sem panaszkodhattok. – ültem le a helyemre.

-          Ááá! Ha versenyeznünk kéne úgy is te nyernél. – legyintett a terem másik feléből. – Na meg Ádám, de szerintem még ő is alul maradna.

-          Kinél maradnék alul? – jött be az ajtón az említett személy.

-          Emlegetett szamár! – mondta Ben. A megjegyzésén halkan felnevettünk.

-          Briginél. – mondta Krisz.

   Leült mellém. És felém fordult. Sokáig szemlélt majd megszólalt.

-          Nem, nem vagy jobb nálam.

-          És az egóm is kisebb. – mondtam.

-          Az lehet. – nevetett fel.

-          Ha tényleg annyira jó vagy, akkor hány versenyt nyertél már meg? – kérdeztem.

-          Hm… - az ujjain számolni kezdett, majd mosolyogva kijelentette. – 19.

-          Szép! – mondtam. A fiúk csak tátott szájjal bámulták.

-          Azt a k****, hogy a francba csináltad azt??? – hitetlenkedett Bali.

-          Gyakoroltam!

-          Persze! – mondta Gellért. – Tuti lefizetted a zsűrit.

-          Úúú, a francba! Most lebuktam! – mondta cinikusan, mire hangosan felröhögtünk.

-          Mi olyan vicces? – jött be az osztály plázacicája.

-          Közöd? – vetettem oda.

-          Hm! – húzta fel az orrát és a helyére tipegett a 10 centis magas sarkújában.

-          Hát nekem már rég kitört volna a bokám. – motyogtam az orrom alatt.

Azt hittem senki sem hallja meg, de tévedtem. Mellettem Ádám halkan kuncogni kezdett. Beleöklöztem a vállába, mire felüvöltött.

-          Aúúúúú! Ezt most miért kaptam?

-          Mert kiröhögtél.

-          De azért még nem kell megütni! – dörzsölgette a fájós karját.

-          Jól van osztály! Csöndet kérek! – jött be az ofő, mivel az első óránk rajz. – Megnéztem a szekrényeteket, hogy hogyan dekoráltátok ki. Meg kell, hogy dicsérjelek benneteket, hogy mindannyian nagyszerű munkát végeztetek. Egy valaki szekrényét szeretném kiemelni, ami nagyon egyedi és tényleg a gazdáját tükrözi. – Vivien önelégülten kihúzta magát és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. – Gratulálok Brigi. Nagyon szép lett a szekrényed. – láttam Vivienen, hogy majd felrobban a méregtől.

-          Köszönöm. – mondtam mosolyogva.

Egy levél csúszott elém.

Tényleg klassz lett. :D
 Thx. Már tegnap mondtad és hagyd abba smileyzást.Jól van. XDD
Grrrrrrr!!!

Ádám vállán látszott, hogy jól mulat.

Neked hány érmed van, ha az én 19-emnek csak annyit mondasz, hogy szép???

22 érem és 5 kupa.

Kikerekedett szemmel nézett rám, mire én csak megvontam a vállam.

Azta! Ezt nem gondoltam rólad!

Pedig igaz. De ha nem zavar inkább az órára figyelnék.

Ez után nem leveleztünk többet és mind a ketten a figyelmesen követtük az óra menetét. Pechemre nem rajzoltunk, vagy festettünk semmit, csak a művészetről beszélgettünk. Végre megszólalt a csengő és mehettünk szünetre. Elmentem a büfébe, vettem egy perecet és egy üveg vizet, majd visszamentem a terembe. Az ajtóban megtorpantam. Ádám a gördeszkámat az ablakban tartotta és nagyon úgy nézett ki, hogy ki akarja dobni. Gyorsan levágtam a most vásárolt kaját az asztalra és odarohantam az ablakhoz. Fejen vágtam és elvettem tőle a deszkámat.

-          Ááááá! Már megint miért kaptam? – kapott a fejéhez.

-          Mert elvetted a deszkámat. Attól még, hogy féltékeny vagy, mert jobb deszkás vagyok, mint te, attól még nem kell kidobni az ablakon a gördeszkámat! – kiáltottam rá. A többiek csak tátott szájjal bámulták a jelenetet.

-          Mi??? Egy, nem vagyok féltékeny. Kettő, csak megnéztem valamit és az ablaknál jobban láttam. – mentegetőzött.

-          És mi volt olyan érdekes, hm? Mi nem tudott addig várni, amíg vissza nem jövök? Nálam jobban senki sem ismeri ezt a deszkát. Biztosan tudok válaszolni a kérdésedre.

-          Jó. Láttam rajta egy vésetett és azt akartam elolvasni, de nem láttam tisztán mi van odaírva. Szóval? – kérdezte.

   Sokáig hallgattam. Ezt nem szívesen osztottam meg senkivel, mert ez ösztönzött arra, hogy versenyezzek, és emlékeztetett, hogy hogyan kaptam meg életem első gördeszkáját (még, azóta is ezt használom). Azért sem szívesen mondtam el, mert tuti kiröhögnének miatta. Hogy én legenda? Pff! Soha nem fog teljesülni. Csak egy jó deszkás vagyok, semmi több.

   Az egész úgy volt, hogy a szüleim nyertek egy családi jegyet az Európai Gördeszka Bajnokságra, az első sorban. 6-7 éves lehettem, amikor ott voltunk. Végig csillogó szemmel követtem a versenyzők mutatványait. Mikor vége lett a versenynek és kihirdették a győztest (egy amerikai versenyző nyert, pont az, akinek szurkoltunk) odajött hozzánk, belevésett valamit a deszkájába és odaadta nekem.

-          Tessék! Ez a tied. Megérdemled. – mondta mosolyogva, angolul. Egy szót sem értettem belőle ezért apu fordított nekem.

-          Köszönöm. – válaszoltam magyarul. Rámosolyogtam, ő meg vissza rám.

Nagyon örültem a deszkának és végig féltett kincsként tekintettem rá. Aztán másodikos koromba, rajzolni támadt kedvem, de semmi sem jutott eszembe. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a féltet kincsemet és beállítottam egy jó szögbe, hogy majd úgy lerajzolom. A nap csillogó sugara megvilágította a mélyedésbe ülepedett porszemcséket. Ekkor olvastam el először. És ekkor döntöttem úgy, hogy deszkázni fogok. Ez volt belevésve:

You're a legend, just haven't been discovered!

 (Legenda vagy, csak még nem fedeztek fel!)

-          Semmi közöd hozzá. – mondtam ki kerek perec a véleményem.

-          Akkor kénytelen leszek kideríteni. – mosolygott rám.

   Bosszúsan néztem rá, majd a gördeszkámat fogva felmentem az emeletre. Kinyitottam a szekrényem és bezártam a gördeszkámat. Visszamentem a terembe és levágtam magam a helyemre. Karba font kézzel meredtem magam elé.

   A következő óra történelem volt. Hála az égnek nem tanultunk, hanem ismerkedtünk és a nyári sztorikat hallgattuk. Én már mindet hallottam ezért bedugtam a fülesem és zenét hallgattam az óra hátralévő részében. Mikor kicsöngettek én is kihúztam a fülemből a fülest.  A szünetben Zolival beszélgettem a deszkákról, mert kikérte a véleményemet velük kapcsolatban, mert most akar venni egy újat. Javában tárgyaltunk mikor  az ajtó felől valaki a nevemet kiáltja.

-          Brí! – kiáltotta a bátyám.

-          Mi van? – mentem oda hozzá.

-          Valaki a szekrényed lakatját próbálja feltörni. Gondoltam szólok. – vonta meg a vállát.

-          Ádám. – szűrtem a fogaim közt. Hát ezért tűnt el a szünetre! – Kösz az infót. Jövök egyel.

   Felmentem az emeletre és láttam, hogy Ádám a lakatom számlapját forgatja, hátha kitalálja a kombinációt. Neki dőltem a mellette lévő szekrénynek és megszólítottam.

-          Nem sikerül? – kérdeztem.

   Rám nézett és a szívéhez kapta a kezét.

-          Úr isten, Brigi! Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-          Vannak forrásaim. – kezdtem nézegetni a körmömet. – Szóval, ha jót akarsz magadnak, nem feszegeted a titkomat. – fenyegetően néztem rá.

   Fújtatott és dühösen elindult az ellenkező irányba.

-          A termünk a másik irányban van! – szóltam után mire megfordult és elindult a másik irányba.

   A szekrényemmel szemben Bence sétált be az egyik terembe. Intettem neki, majd visszamentem a saját termembe. A nap hátralévő része nyugisan telt és Ádám sem próbálta feltörni többet a szekrényem.

   Délután kimentem a pályára deszkázni. Senki sem volt ott rajtam kívül, így felhívtam Bencét, hogy jöjjön nyugodtan. Nem is kellett 10 perc és már ketten deszkáztunk, illetve BMX-eztünk. Sokat röhögtünk egymáson mikor kipróbáltuk a másik sportszerét.

   Vacsi után neteztem egy kicsit, aztán lefeküdtem aludni. Gyorsan elnyomott az álom.