Szeptember 30. Kedd

Sziasztok! Tegnap internet hiányban voltam így ma hoztam a részt :D Remélem tetszik majd! :D

Ezer puszi: Mandarin ^^

   Reggel kifejezetten energia dúsan ébredtem, ami nem tudom, hogy sikerült de jó érzés volt. Így az az napi ruhámban is meglátszott, hogy vidám kedvemben vagyok. 

   7:45-re már a suliban voltam pedig általában ilyenkor indulok el otthonról. Kipakoltam a szekrényemből az első órai felszerelésemet, ami most rajz volt. Ecsetekkel, festékekkel, ceruzákkal és papírokkal mentem be a terembe, ahol még alig voltak, csak Dávid, Bali, Krisz és Gellért. Ők valamit Bali mobilján néztek és nagyon röhögtek. Egy laza "Hali!" köszönéssel lepakoltam a helyemre és én is nyomkodni kezdtem a telómat. Kb. 5 perccel később Ádi jött a terembe. Intett a többieknek, majd ledobta a táskáját a padunkra és arra készült, hogy leüljön a helyére. Aha, de csak készült. Ugyanis, a következő pillanatba Vivien lépett a terembe, de ezúttal nem úgy nézett ki, mint eddig hanem....nem is tudom.... önmagaként. Szőke haját kivasalta és olyan "átlagos" cuccok voltak rajta. Mármint, hogy nem ilyen csili-vili, mint eddig, hanem normális. Fekete pólóján az a banda díszelgett amit tegnap is láttam a falán, de még mindig nem tudom melyik az, hozzá világoskék farmert húzott és telt talpú magassarkút. Mit sem törődve Ádámmal lelöktem a cuccát a padról és odaszóltam Viviennek, hogy üljön mellém. Ez kicsit bunkó volt de most már  mindegy.

 - Nem baj? - kérdezte Áditól, aki először meglepetten, majd még meglepettebben nézett rá és a fejét kapkodta közöttünk.

 - Hogy... Mi... - tátogott, mint egy hal.

 - Persze nem bánja. - válaszoltam helyette. - Ugye?

 - Ööö... Mi van? Te meg ki a franc vagy? - mutatott Vivienre. Szegény lány arca teljesen elvörösödött. A fejemet csapkodtam Ádám szégyenében. Hogy lehet valaki ennyire hülye?? Csak azért mert más ruhák vannak rajta még az arca ugyanolyan!

 - Te idióta vadbarom! - szóltam. - Ő Vivien!

 - Az nem lehet! - rázta a fejét Ádi. 

 - Pedig de! Nézz már rá!

   Ádám most jobban megnézte magának és leesett az álla, majd kínos helyzet lévén idegesen vakargatni kezdte a tarkóját.

 - Basszus... Ez ciki... A francba.... Ööö... Figyi.... Bocs, nem ismertelek fel. Khm... Kicsit megváltoztál... - Dünnyögte. Vivien elégedetten vigyorgott. 

 - Semmi baj. Akkor nem baj, ha ide ülök mára? - kérdezte nagyokat pislogva Ádira.

 - Nem, dehogy! - felkapta a táskáját a földről és rám nézett. - De Bri... Miért is kellett lelökni a táskámat? Nem lett volna egyszerűbb ha megkérdezed? - vonta fel a fél szemöldökét. Nem igaz! Hogy a jó pikulába tudják ezt megcsinálni a fiúk??

 - Abban mi lett volna az élvezet? - vigyorogtam. Fejét rázva, de röhögve ült le Gellért mellé, csakhogy ott meg Krisz szokott ülni, szóval ezek után jöttek a viták, hogy ki hol akar ülni. Becsöngő után még mindig kiabáltunk, de Nemes ennek véget vetett, azzal a kijelentéssel, hogy most a tornaterembe megyünk próbálni. Hangos ujjongás követte a hírt és elég nagy zsivajban mentünk be a tornaterembe. 

   Majdnem minden osztály csak 10 gyerekből áll és a tesiórák is csak osztályonként vannak, sose vonnak össze két osztályt, de ettől még a sulinak bazi nagy a tornaterme. Lehet, hogy a sport osztályok néha itt "mérkőznek" meg egymással? Nem tudom. Majd megkérdezem a bátyámat.

   Egész órán próbáltunk és majd' meg szakadtunk a röhögéstől, amikor a Ádám és Gellért szerepeltek. A földön ültem, a hasamat fogtam és a szememet törölgettem a könnyektől, e mellett egy hang sem jött ki a torkomon csak a vállam rázkódott. Úgy nézhettem ki, mint egy retardált fóka.... De a megnyugtató az volt, hogy nem csak én voltam ilyen helyzetbe, hanem majdnem mindenki más is. Mikor Vivien és én kerültünk sorra a fiúk egy kicsit ledöbbentek Vivien új kinézetén, de hamar túltették magukat rajta, és minket is ugyanúgy kiröhögtek, mint mindenki mást is. Az egészben az volt a legviccesebb, hogy még mi is röhögtünk magunkon, ezért folyton elrontottuk a lépéseket. Nemes a fejét fogta, de azért ő is röhögött, amikor Gellért odament hozzá és elkezdett vele táncolni. Csak egy picurit vagyunk lököttek. 

   A többi órán haladtunk az anyaggal bár nem sokat mert mindenki a padtársával beszélgetett, így minden órán visszaültettek az eredeti helyére, mivel szünetben újra elültünk. 

   Miután hazaértem és megírtam a házimat kivételes alkalom volt, hogy nem a gépemet kapcsoltam be, hanem inkább átöltöztem egy lazább szettbe és lementem a pályára deszkázni egy kicsit, hiszen olyan régen voltam már. A pályán nem volt ott senki, csak Gellért próbálkozott néhány trükkel.

 - Szia! - gurultam hozzá.

 - Hello! Mizu?

 - Semmi. Deszkázni jöttem. - vontam meg a vállam.

 - Ha nem mondod ki se találom! - vigyorgott.

   Kinyújtottam rá a nyelvem és elgurultam, hogy kipróbáljak néhány trükköt. A szimpla kis deszkázgatásból az lett, hogy Gellérttel versenyeztünk, hogy ki tudd jobb trükköket megcsinálni. Szoros verseny volt, de amikor rákérdeztem, hogy megírta-e a fogalmazást irodalomra csak meglepetten nézett rám.

 - Milyen fogalmazást?

 - Amit Görög kért a görög mítoszokról. - a szemöldökömet ráncoltam, mert ez elég furin hangzott.

 - Baszki! Az holnapra kell? 

 - Aha.

 - Basszus! Asszem megyek házit írni. Cső, majd holnap találkozunk. - azzal megfordult és elgurult a pályáról.

   Megcsináltam még néhány trükköt aztán leültem a deszkámra és magam elé révedtem. Azon gondolkoztam, hogy maradjak-e majd a gólyabál utáni bulin, vagy ne, mert táncolni nem igazán tudok, az meg vér ciki lenne, ha padon ülnék, viszont az is, ha nem maradok ott.

 - Hjaj.... -sóhajtottam.

 - Szia! - szólt a hátam mögül egy hang, mire úgy megijedtem, hogy azt hittem itt áll meg a szívem. Hátranéztem és láttam hogy Ádi az.

 - Jézus! Ne ijesztgess! - szóltam köszönés gyanánt, mire halványan elmosolyodott. Letette mellém a deszkáját és ráült. Kezében a mobilját forgatta.

 - Lefotóztalak. - bökte

ki hirtelen.

 - Mi?? - néztem rá kikerekedett szemekkel. - Azonnal töröld ki! Biztos marha rondán nézek ki rajta! 

 - Dehogy! Szerintem jó lett. Nézd meg! - a kezembe nyomja a telefonját, amin én vagyok rajta, amint a lemenő nap fénye megvilágít. Tényleg nem lett rossz.... De akkor is!

 - Töröld ki! - mondom és visszaadom neki a mobilját.

 - Hjaj! Nők! Milyen akaratosak! - mondta az "égnek". És már majdnem megnyomta a törlés gombot, de megállítottam.

 - Várj! Mégse töröld ki. Megtarthatod, de senkinek sem mutathatod meg. - mondtam.

 - Oké - vigyorgott.

 - Ha már annyira szeretsz fotózni akkor úgy fair, ha nekem is van rólad egy képem. - előhalásztam a mobilom a zsebemből és gyorsan lőttem róla egy fotót. Majd megmutattam neki.

 - Na ezt muszáj kitörölnöd! - és a mobil után kapott.

 - Nem, nem - vigyorogtam. - Ezt megtartom. Jó kép lett.

 - Hacsak el nem veszem tőled.. - mosolygott sunyin.

 - Ahhoz előbb el kell kapnod! - kinyújtottam rá a nyelvem és futásnak eredtem. Ő pedig utánam.

   El voltunk. Többször elkapott, de valahogy sikerült mindig kibújnom a fogásából. Épp próbáltam elmenekülni előle, de már annyira röhögtem, elfáradtam és kifulladtam, hogy lassítanom kellett, ő pedig kihasználta a helyzetet és hátulról a derekamat és a karjaimat is átölve megfogott. Nem próbáltam menekülni tovább csak röhögtem és Ádám mellkasának dőltem. 

 - Jól van, te nyertél. - lihegtem. - Kitörlöm a képet.

 - Nem kell, megtarthatod - vigyorgott, de még mindig nem engedett el.

 - És ezért üldöztél ilyen sokáig? - néztem bele a szemébe. Akkor vettem csak észre milyen szép sötétbarna szeme van. És ezekkel a csodálatos szemekkel akkor épp rám nézett. 

 - Szeretek futni. - mosolygott és..... és adott egy puszit az arcomra!!! Eddig a bátyámon, Ánonon kívül egy velem egykorú fiú sem adott puszit!

   Még mielőtt bármit mondhattam volna, elengedett.

 - Öhm... Azt hiszem nekem mennem kell. Majd holnap találkozunk. - intett és a deszkájára lépve elgurult.

   Enyhe sokk még mindig volt rajtam, amikor hazaértem. Egyenesen a szobámba mentem és próbáltam kiverni a fejemből a pályán történteket. Csak egy puszi. Nem nagy dolog. Biztos minden lány barátját megpuszilja még mielőtt elmegy. Biztos. Csak az lehetett. Nem több.

 - Kicsim? - nyitott be anyu a szobámba. - Minden rendben?

 - Aham. - bólintottam. Az egyik plafonról lelógatott kosaramban ültem és anyu közelebb jött.

 - Biztos?

 - Öhm..aha? - hosszú szünetet tartottam, hogy átgondoljam beszéljek erről anyuval vagy sem. Végül az előbbinél pártoltam. - Anyu... Téged puszilt már meg barátod? Mármint barát barátod. És fiú.

   Anyu elmosolyodott.

 - Igen. Volt egy nagyon jó barátom, aki fiú volt. Sokat voltam vele. És sokszor meg is puszilt mint barátot. 

 - Aha. És aztán?

 - Aztán évekkel később komolyabb lett a kapcsolatunk és azóta is együtt vagyunk és van két csodálatos gyermekünk. - mosolyog kedvesen majd homlokon puszil. Valahogy sejtettem, hogy apáról beszélt. - Ne aggódj miatta. Ez csak egy puszi. Lehet, hogy már olyan jó barátjának tart, hogy puszival köszönjön el. Nem mindig jelenti azt, hogy tetszel neki. De semmi sem kizárt. 

 - Oké. Köszi. Sokat segítettél. - mosolyogtam rá. A nagy frászt! Nem jelent semmit, de semmi sincs kizárva?! Marha sokat segítettél, köszönöm.

   Kiment a szobámból és egyedül maradtam. Bekapcsoltam egy kis időre a gépem, hogy megnézzem kik vannak fent. Senki sem volt fent, csak egy név mellett világított a zöld pötty. Ádám neve mellett. 

   A következő pillanatban üzenet jött tőle, de még mielőtt megnézhettem volna gyorsan kiléptem. Nem akarom azt olvasni, hogy semmi sem volt az, mert ha semmi nem lett volna akkor nem csinálja. Igaz? Igaz???? Egy füzetnek teszek fel kérdéseket. Ez is rám vall. Lehet, hogy már túl fáradt vagyok. Jobb lesz ha lefekszem aludni.