Szeptember 15. Hétfő

Sziasztok éjjeli baglyok! Meghoztuk az új részt! Egy kicsit hosszabb lett, reméljük tetszeni fog :) 

Nagyon szépen köszönjük a gyönyörű fejlécet Henrietta Strempelnek! A szereplők oldalon némi változás jött létre a szereplőkkel kapcsolatban. Jó olvasárt! :)

Puszi: Mandarin és Cukorka <3

   Baszki, baszki, baszkiii!
   Töri tézét írok és rohadtul nem tanultam rá. Tudom, tudom lehetlen, hogy már is tézét írjunk, de ez igazából nem is tézé, hanem egy ilyen cucc amivel felmérik, hogy mennyi is a tudásunk. Szóval rohadtul örülök neki! Igaz ott volt az egész vasárnapom, hogy tanuljak, de... bealudtam a töri könyv fölött, arról viszont nem én tehetek, hanem a töri, mert olyan unalmas! Ááá! Utálom a törit!
   Reggel mikor felkeltem úgy éreztem magam mint egy hulla. És tényleg úgy is néztem ki! Eleve az asztaltól keltem fel, ami elég ok arra, hogy a tartásom egy zombiéra emlékeztessen. Aztán meg a szemem is karikás volt, a hajam meg mint egy széna kazal úgy ágazott szét.

   Gyorsan letusoltam és kivasaltam a hajamat, majd egy gyors szett összeállítása után kezemben a törikönyvvel elindultam a suliba. Szegény deszkámat otthon kellett hagynom. :(
   A suliba érve a fiúk nem úgy tűntek, mint akik nagyon készülnének a dogára.
 - Ti nem készültök törire? - kérdeztem hitetlenkedve.
 - Kéne? - lepődött meg Zoli, aki a székén hintázva játszott a mobilján.
 - Hát, ja. Tudod ma írjuk töriből azt a felmérős cuccot.
   Hírtelen túlságosan nagyot lökött magán és hátraesett, majd kikerekedett szemekkel nézett rám az asztal mögül.
 - Hogy mit írunk ma? - kérdezte Bali is, aggódó tekintettel az arcán.
 - Ilyen izét töriből. - próbáltam elmagyarázni, hogy miről is beszélt egész múlt órán Sipos. Nem mintha figyeltem volna, de azért egy kevés megmaradt.
 - Kicsit részletesebben ha lehet! - türelmetlenkedett Benő is.
 - Hé, nem kell bekapni! - jött a védelmemre Ádám. - Na szóval akkor mi is ez az izé töriből?
   Na kösz. Én meg azt hittem, hogy a segítségemre siet.
 - Nem tom mi, de a lényeg az, hogy az általános iskolai anyagból lesz. Valami hülye szarság, amit csak Sipos tud kitalálni, hogy felmérje mennyit is tudunk töriből.
 - Akkor nem is kell megírni a dogát! - vonta meg a vállát Dávid, aki menet közben csatlakozott a csoporthoz. - Úgyse tudunk semmit!
   A fiúk hangosan felröhögtek és összepacsiztak, mire én csak hitetlenkedve megráztam a fejem. Végül is teljesen igazuk van. Nem tudunk semmit töriből és szerintem nem is fogunk úgyhogy hagytam az egész "készüljünk törire" akciót és inkább leültem a helyemre és zenét hallgattam.
   Csöngő után Ádi is ledobta magát mellém és addig bökdösött amíg rá nem figyeltem, mert éppenséggel el voltam foglalva azzal, hogy egy jó számot kiválasszak. Kivettem a fülesem és kérdőn meredtem rá.
 - Klassz volt a szombat. - vigyorgott.
 - Az volt. - mosolyogtam én is majd visszadugtam a fülhallgatómat.

   Töri óra előtt tök nyugodtan ültem a helyemen és firkálgattam a padot, ahogy a többiek is elfoglalták magukat. Dávid és Bobesz az órát próbálta átállítani negyed órával előbbre, kitudja miféle hülyeség miatt.
   Csöngőkor megjelent Sipos az ajtóban, vastag lapkötetet hozva magával.
 - Mindent pakoljatok el az asztalról! - adta ki az utasítást.
 - De tanárnőőő - húzta el a szó végét nyafogósan Benő. - Még szünet van!
 - Meg mertem volna esküdni, hogy az előbb a csöngőt hallottam. - morogta Sipos.
 - Nem, tanárnő. Biztos csak képzelődött. Nézze csak meg az órát. Még van 10 perc a szünetből! Kérem, hagy tanuljunk még a dogára és tessék kifáradni. - Odament a tanárnőhöz, aki két fejjel kisebb volt nála, sarkonfordította és elkezdte kitolni a teremből. - Tessék visszamenni a tanáriba! Igyon meg egy kávét, olyan fáradtnak tűnik!
   Ezzel véglek kitessékelte a tanárnőt, aki az orra alatt azt mormogta "tényleg egy kicsit fáradt vagyok". Becsukta utána az ajtót és "leporolta" a kezét mint aki jól végezte a dolgát.
 - Na, ezt is elintéztük.
 - Vissza fog jönni. - szóltam neki mielőtt Sipos meglephetné.
 - De ha megnézi az órát a szerint még mindig van 10 percünk a szünetből. - világosított fel a tervről.
 - Á! Okos! - vigyorogtam rá.
 - Köszönöm! Végre valaki elismeri!
   Mindannyian kiröhögtük és elfoglalva magunkat élveztük, hogy nincs tanár.
   10 perc után Sipos újra megjelent a termünkben.
 - Tanárnő, nem látja, hogy még 9 perc van a szünetünkből? - hitetlenkedett most Bali.
 - De, de látom. De az előbb is ennyit mutatott az óra, nem?
 - Nem, akkor 10 percünk volt még hátra.
 - De az lehetetlen, hogy én csak 1 perce mentem volna el. Volt az 15 is!
 - Tanárnő, ha jól érzi magát az ember gyorsan repül az idő. - magyarázta Bali.
   Sipos újra kivonult a teremből, mi meg megkönnyebbülve tértünk vissza az előbb félbe hagyott munkánkhoz.
   Ez után még 5-ször jött be és ment ki a tanárnő, majd mikor megszólalt a kicsöngő újra bejött és lerakta az asztalra a felszerelését.
 - Most már biztosan becsöngettek! Pakoljatok el mindent!
   Mázlinkra bejöttek a b-ből egy csomóan, mert beszélni akartak a srácokkal, meg tőlem kérdezni pár dolgot az egyik gördeszka trükkel kapcsolatban, úgyhogy Sipos totál vörös arcal üvöltözött, de senki sem figyelt rá, ezért őrjöngve vágtatott ki a teremből és szerintem rohant a diribához reklamálni. Hát az már biztos, hogy tehetségünk van abban, hogy hogyan készítsük ki a tanárokat. Holnap a föcit is kijátszhatnák a fiúk, csak kitalálnak majd valami trükköt!

   A laza töri után egy ofő következett. A logikáját sem értem annak, hogy mi értelme hétfőre rakni egy osztályfőnökit, amikor hétfőn nem történik semmi. Haj, de nem akarom megérteni a tanárokat. Példa rá, amikor Kiss tanárnő még év elején, na jó múlt hét szerdán leordította Zoli fejét, mert... inkább  idézem: "Zoli! Honnan tudjam a nevedet ha nincs kint a névtáblád?" Esküszöm! Szó szerint ezt mondta!
   Szóval  ofőre Nemes már úgy jött be, hogy a fejét fogta és mintha a feje is egy kicsit vörösebb lett volna mint kellene. A naplót lecsapva az asztalra ült le a tanári székre és fel sem nézve a papírjai közül kezdett el magyarázni.
 - Gyerekek üljetek le rengeteg dolgot kell megbeszélnünk és nincs időnk a hülyeségekre, úgy hogy Krisztián örülnék neki, hogy ha most rögtön visszaállítanád az órát.
   Krisz kelletlenül tápászkodott fel és állította vissza az órát, hogy 12 órát mutasson.
 - Köszönöm! A következő napirendi pontunk... - kutakodott egy kicsit a cuccai között majd szemöldök ráncolva nézett fel. - Mi az, hogy kitessékeljük a történelem tanárt, amikor dolgozatot kellett volna írnotok?! - fakadt ki.
 - Hát pont ez az! Dogát kellett volna írnunk, nekünk meg nem volt kedvünk! - kiabálta be Benő.
 - Mi az, hogy nem volt kedvetek?! Ez egy iskola! - fáradtan megdörzsölte az orrnyergét és nagyot sóhajtott. - Most már mindegy. Legközelebb ne csináljatok ilyet.
   Gyorsan kitéptem egy lapot a leckefüzetemből és ráfirkantottam:

Persze, nem csinálunk ilyet többet! De előbb meg kell úsznunk egy föci felelést.

   Ádám elé csúsztattam a lapot aki kíváncsian nézett rám, majd kinyitotta a lapot és elolvasta. Miután a sor végére ért hangosan felröhögött, amivel sikeresen magára vonta Nemes figyelmét.

 - Mi olyan vicces?

 - Semmi, semmi. - kuncogott még mindig Ádi.

 - Rendben. - nézett ránk szúrósan és tovább magyarázott. - Szóval, ahogy az előbb említettem október 3.-án, pénteken lesz a gólyabál és minden kilencedikesnek fel kell lépnie. Ötleteket szeretnék hallani!

 - Ne mááár! - nyavajogtunk egyszerre, kivéve Vivient aki önelégülten mosolygott és jelentkezett.

 - Tessék Vivien!

 - Szerintem lehetne... - de sosem tudtuk meg, hogy mi lehetne, mivel mindenki egy szerre ordította le.

 - NEM, NEM LEHET!

    Duzzogva húzta fel az orrát ás karba font kézzel hátra dőlt a széken.

 - Ha nem fogadjátok el amit ő akart mondani akkor hallgatom a jobb ötleteket.

   Mindenki hallgatott. Még a nem létező légy zümmögését is lehetett hallani.

 - Gondoltam. Akkor...

   Hírtelen mobilcsörgés hasított a néma csöndbe max hangerőn. Nem is én lettem volna, ha nem némítom le a mobilom. Ráadásul tök gáz szám szólt, pont az amit Bencének állítottam be. Egyáltalán mér hív engem negyed egykor óra alatt? Mindegy most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a mobilomat se találtam így kikapcsolni se tudtam, a szám meg teljes erővel üvöltött. Mire megtaláltam már a szám közepénél tartott. Gyorsan kinyomtam.

 - Bocsánat elfelejtettem lenémítani. - mentegetőztem.

 - Mi volt ez a szám? - kérdezte Zoli kíváncsi tekintettel.

 - Ja ez... ez semmi, csak egy hülye szám.

 - Dehogy! Meg tudod mutatni a videóját? - kérdezte ugyanolyan kíváncsi tekintettel Bobesz is.

 - Aha, de minek? - ráncoltam a homlokom.

 - Gyerekek! Álljatok meg egy picit! Iskolában vagyunk! - torkolta őket Nemes.

 - Meg van az ötletünk a gólyabálra! - kiáltotta Ádi.

 - Meg van? - kérdezte a tanárnő.

 - Mióta van meg? - kérdeztem nagyokat pislogva Ádámra.

 - És mégis mi az ami meg van? - kérdezte durcásan Vivien.

 - Hát ez! Ez a szám! erre fogunk táncolni! - magyarázta Gelli, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.

 - Hogy erre táncolni? - néztem rá hitetlenkedve. - Na nem! Ez hülyeség!

 - Mutasd csak a videót!

   Megkerestem a számot és lejátszottam az asztalunk köré gyűlt tömegnek.

 - Hát ez tök király volt! - kiabálta Dávid. - Játszd le újra.

   Hát, ha ennyire tetszik nekik miért ne?

   Ötször néztük meg mire mindenkinek leesett, hogy miről is van szó.

 - Jól van, jól van! Most már elég lesz! - mondta nevetve a tanárnő, akinek ezek szerint tetszett a videó. - Ezt előadhatjuk a bálon. Feltéve, ha mindenki benne van.

 - Még szép, hogy benne vagyunk! - ordította Bali. 

   Nyomatékosan néztünk Vivienre, aki szemmel láthatólag élvezte, hogy rajta áll a döntés.

 - Szerintem ez egy hatalmas nagy baromság. És tudom, hogy ezzel teljesen megaláznám magamat az egész suli előtt. Ezért a döntésem... - a hatás kedvéért hosszú szünetet tartott, majd kijelentette a döntését. - Jól van, ne nézzetek így. Benne vagyok.

   Hangos ujjongásban törtünk ki és elkezdtünk, gyakorolni, már ha az gyakorlásnak lehet nevezni, hogy óra végéig a videót néztük és egyszer kétszer valamelyik hülye elkezdte utánozni a fazont. 

   Remekül szórakoztunk az órán és a szünetben is hülyültünk volna, ha épp nem matek következett volna és nem kellett volna matekházit másolni. Lehet, hogy még csak év eleje van és kevés házit adnak, de mi akkor se fogjuk megcsinálni, úgyhogy arra várhatnak.

   

   Matek után visszahívtam Bencét, hogy az ofő kellős közepén mégis miért kellett hívnia.

 - Ja csak, azt akartam mondani, hogy nem várlak meg, mert elmaradt az uccsó óránk.

 - Kösz, és ezt nem lehetett volna szünetben megmondani?

 - Nem! - felelte kurtán. - Most mennem kell.

 - Csak nem megöltek? - kérdeztem, mert sejtettem, hogy Lolozik. 

 - Már nem sok kell hozzá... Ó, hogy rohadnál meg kis köcsög! Mi az, hogy megtámadsz kis geci! Menjél vissza anyádba te kibaszott buzi! - ordította olyan hangosan, hogy el kellett tartanom a fülemtől a mobilt.

 - Oké, akkor én most leteszem és otthon találkozunk! Szia!

 - Rohadj meg! - kiáltotta, de tudtam, hogy engem már nem is hall csak a játékot nézi.

 - Minden oké? - kérdezte Ádám, aki semmiből termett mellettem.

 - Ja, persze. Miért lenne gond? 

 - Csak hallottam, ahogy a bátyád üvöltött a mobilban.

 - Jaaa, hogy az! -csaptam a homlokomra és felröhögtem. - Nem hozzám beszélt hanem... nem is tudom kihez. A lényeg az, hogy Lolozik és ilyeneket szokott mondni amikor megtámadják és vesztésre áll.

 - Aha. Kicsit túlreagálja nem?

 - De egy kicsit. - mutattam az ujjammal is.

   Mind a ketten felnevettünk.

 - Gyalog mész? - kérdezte.

 - Nem, limóval! - vágtam rá.

 - Jó értem! Hülye kérdésre hülye válasz.

 - Pontosan. - vigyorogtam.

 - Ha akarod mehetünk felváltva az enyémen. - mutatott a talpa alatt előre hátra guruló deszkára.

 - Nem is arra laksz amerre én! - tiltakoztam.

 - De arra lakom, csak egy kis kerülő.

 - Hát jó, addig is kiröhöghetlek, hogy milyen béna vagy! - vigyorogtam rá.

 - Kösz! Szíven ütött. - tette meghatottan a kezét a szívére.

 - Ha tudom, hogy ilyen érzékeny vagy akkor nem mondok neked ilyeneket.

   Hangosan felröhögtünk, majd elindultunk haza. Először én mentem a deszkával, bonyolult trükköket mutatva Ádinak, hogy utánozza le. Egy darabig ment neki, de mikor eljutottunk a legnehezebbekig már nem nagyon bírta és elesett. Kivételesen visszatartottam a röhögést és mondtam, hogy próbálja meg újra, de megint elesett, akkor viszont nem tudtam tovább tartani és térdre rogytam a röhögéstől.
- Ha-ha! Most már eléggé kiröhögtél! Talán mehetnénk is! - morgolódott.
 - Jaj, ne már. Most fáj a hasam. - Álltam fel és a kezem a hasamra szorítottam.
 - Látod! Ezért nem kell kiröhögni az embert!
 - Aha, de én akkor is ki foglak röhögni ha elesel. - vigyorogtam rá.
 - Gondoltam! - túrt a hajába.

   A házunk előtt megálltunk és előbányásztam a kulcsomat a táskám legaljáról. Beillesztettem a zárba és kinyitottam az ajtót.
 - Bejösz? - kérdeztem Ádit.
 - Nem akarok zavarni. - mentegetőzött.
 - Nincs itthon senki.
 - Kis rohadék, már megint megtámadtál! - hallottuk a bátyám kiáltását az emeletről.
 - Csak Bence, de ő nem számít. Mellette még egy bomba is felrobbanhatna, azt se venné észre.
 - Hát, végülis ráérek. - vonta meg a vállát és belépett az ajtón.
 - Kérsz inni valamit? Kóla, cappy, fanta, tonic, almalé? Valami? - mustráltam a hűtőt.
 - Kóla jó lesz, köszi. - mondta, majd körbenézett. - Szép ház!
 - Hogy? Ja, köszi. Ez többnyire anya érdeme. Folyamatosan a lapokat bújja.
 - Értem. - A kezébe nyomtam egy kólával teli poharat. - Köszi! Az te vagy? - mutatott egy gyerekkori képre amin, Bencével még a régi lakásunkban karácsonykor bemásztunk a fenyőfa alá, hogy kileshessük a Jézuskát.
 - Igen!
 - Cuki! - mosolygott.
 - Tudom! - dobtam hátra a hajam önelégülten.
   Felnevettünk, majd fölmentünk a szobámba és beültünk a kosaraimba.
 - Tök jó a szobád!
 - Kösz! Én festettem és rendeztem be.
 - Te festetted? Hú, nagyon csúcs!
 - Köszi. - mosolyogtam.
 - Gitározol? - pillantotta meg a két falhoz támasztott gitárt.
 - Aha! Te tudsz?
 - Egy kicsit.
 - Mutasd!
   A kezébe nyomtam a klasszikust, a saját ölembe pedig a basszgitárt vettem. Megpengetett pár húrt, aztán elkezdte Mennyország tourist játszani és énekelni. Nagyon jó hangja volt! Csak ámultam! Nem is gondoltam volna, hogy tud énekelni!
   Amikor befejezte szavakat se találtam.
 - Ennyire rossz volt? - húzta el a száját.
 - Te most hülyéskedsz? Ez eszméletlen volt! Nagyon jó hangod van!
 - Kösz! - nevetett fel zavarában.
 - Most komolyan! Tényleg nagyon jó hangod van.
 - Köszönöm! Most te jössz!
 - Hát jó!
   Elkezdtem énekelni Radics Gigitől az Úgy fáj című dalát. Nagyon szeretem ezt a dalt. Itthon mindig ezt szoktam dúdolni vagy énekelni. Néha úgy érzem, hogy a szüleim idegére megyek és nem sokat tévedek, amikor Bence őrjöngve jön be és kapcsolja ki. A szám végén ránéztem Ádira, akinek az álla a földet súrolta.
 - Rohadt jó hangod van, tudsz róla?
 - Most már igen! - vigyorogtam.
   Ádival fél hatig énekeltünk, dumáltunk, meg csak úgy elvoltunk, aztán haza kellett mennie. Kikísértem az ajtóig, majd elköszöntem és visszarohantam a szobámba, hogy egy kicsit készüljek holnapra és hogy végre bebújhassak az ágyikómba és mély álomba zuhanhassak.