Szeptember 10. Szerda

   Az elmúlt napokat egy szó jellemzi tökéletesen. Mégpedig az, hogy UNCSI!!! Csupa nagy betűvel! Hiába rajzoltam, gitároztam vagy deszkáztam, semmi sem volt elég izgalmas. Unatkoztam. Minden mennyiségben unatkoztam. De hála az égnek ma már történt valami izgi is.
   A reggel a szokásos ütemben telt. Felkeltem, megreggeliztem, felöltöztem és Bencével elindultunk a suliba. Miután leraktam a deszkámat visszamentem a termünkbe. Az ajtóban megtorpantam, majd újra ellenőriztem a terem számát. Minden stimmel. Akkor mégis mi a franc történt a itt?!
   A falak teli voltak mindenféle színű kézlenyomattal. Az osztály többi tagja meg ott állt kék, sárga, piros, zöld és egyéb színű kezekkel.
 - Ööö... Sziasztok! - köszöntem.
 - Ááá... Szia Brí! Jó, hogy jössz! - kiáltott Ádi.
   Elvette a táskámat és elkezdte pirosra és sárgára festeni a tenyereimet. Miután alaposan bekente odanyomta a falhoz, amin ott maradt a nyoma.

 - Ööö... Miért is csináljátok ezt? - kérdeztem zavarodottan.
 - Untuk a fehéret és gondoltuk feldobjuk egy kicsit. - vigyorgott.
 - Ahaaa... Akkor segítek! - bólintottam és a kezembe vettem egy ecsetet.
   Bekentem vele a bal tenyerem és odanyomtam a falhoz. Eleinte ment a szokásos ütem, hogy befested és rányomod. Aztán Bali összekente Krisz arcát, mire komoly háború keletkezett. Mindenki mindenki ellen volt. Én Ádámot és Gellértet támadtam, mivel mind a ketten egyszerre festékeztek össze. Nekem se kellett több összekentem mind a kettőjüket. Ádámnak az arcát, Gellértnek meg a haját. Nagyon menő lett lila taréjjal.
   Egész szünetben "festettünk" és jól szórakoztunk, aminek az igazgató vetett végett.
 - Fiatalok! - kiáltotta el magát, mire mindenki elhallgatott. - Megkérdezhetem, hogy mégis MI A FENE FOLYIK ITT?!
 - Hát izé... bocs diri bá, de már nagyon untuk a fehér falat ezért kifestettük... és kissé elfajultak a dolgok. - vázolta fel a helyzetet Bálint.
 - Bocsánat de, hogy mondtad? - kerekedett ki a diri szeme.
 - Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, igazgató úr! - segítettem ki.
 - És mégis kitől kértetek engedélyt a festéshez?
 - Senkitől. - vágta rá Boboesz.
 - Fogd már be! - sziszegtem rá. Ha még egyszer olyat mer szólni amitől bajba kerülhetünk komolyan mondom leütöm!
 - Szóval senkitől? És belegondoltatok, hogy ez milyen következményekkel jár? - fonta karba a kezét.
 - Igazgató úr! Mint egy bölcs ember mondta: "Jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt." (aki ismeri az Eragont az tudja mire gondolok :D szek.)
 - Még soha nem hallottam ezt. - ráncolta a szemöldökét.
 - Nézzen több filmet, uram. - válaszoltam.
   Hallgatott egy darabig, majd kijelentette:
 - A következő szünetben ezt még megbeszéljük! Most viszont mindenki mennyen órára! - tapsolt és kivonult a teremből.
   Az igazgatót a biosz tanár váltotta fel.
 - Jaj, gyerekek! Mégis, hogy néztek ki?! - sipákolt. - Azonnal vegyétek át a tornaruhátokat!
 - Itt a teremben vagy menjünk az öltözőbe? - kiabálta be Dávid. A fiúk mind egyetértően néztek rám. Csak szeretnék, hogy én itt öltözzek!
 - Nekem édes, mindegy, csak 20 percen belül, gyertek vissza tiszta ruhában és tiszta hajjal!
   Nem is kellett kétszer mondania, rögtön mindenki felugrott a helyéről és elindult az ajtó felé (kivéve Vivient, mert ő nem vett részt a festésben). Kivettem a szekrényemből a tornacuccom és lebaktattam vele a földszinten lévő öltözőbe. Átvettem a festékes ruhákat és kimostam a hajamból a neon zöld csíkot. Vizes fejjel mentem vissza termünkbe. Már mindenki ott volt. Leültem a helyemre és megpróbáltam figyelni az órára.
   Úgy csöngő előtt 10 perccel egy levelet kaptam Áditól.

 Most mi lesz?

 Jövője csak az élőknek van. (Eragon <3 szek.)

 Meg fogunk halni?!

 Hülye!

 Most mi van?

 Majd meglátjuk mi lesz, ha beszéltünk a dirivel. Idióta!

 Köszönöm, már mások is mondták.

 Nem vagy normális!

 Tudom!

 Örülök neki! Végre megvilágosodtál!

 Bezony!

 Jól van, hagyjál békén!

   Miután kicsöngettek az egész 9./ a levonult az igazgatóhoz. Az előszobában várnunk kellett egy kicsit, aztán egy nő kiszólt nekünk, hogy menjünk be. A fiúk félős nyápicként előre engedtek és csak utánam jöttek be. A nagy íróasztal előtt volt három szék. A középsőbe leültem én, baloldalra Ádi, jobb oldalra Gale.

 - Nos... Nagyon aranyos tőled, hogy egy fantasy filmből idézel, de csak úgy mellékesen megjegyzem, ez nem egy bölcstől származik.

 - Az egy dolog, hogy nem egy valós bölcstől származik, attól viszont még mindig egy nagyon bölcs gondolat, nem gondolja?

 - Mindegy! Szóval? Mit mertek bevállalni büntetés képen? Kifestitek a termet FEHÉRRE, bent maradtok egy hónapig büntetésen, vagy valamilyen ágban képviselitek az iskolát valamilyen versenyen, ami nem lehet rajz. Választhattok. 

   Összedugtuk a fejünket és egyhangú döntésre jutottunk.

 - A versenyt választjuk! - mondtam.

 - Ugye tudjátok, hogy ha szégyent hoztok az iskolára akkor ki is csaphatlak titeket? - próbált mindenféle képen kiszúrni velünk.

 - Állunk elébe! Szabja meg, hogy miben induljunk!

 - Sport!

 - És azon belül?

 - Azt ti dönthetitek el.

 - Rendben. Áll az alku! - kezet ráztunk aztán kivonultunk a folyosóra. Ott pacsiztunk egy nagyot, majd visszamentünk a termünkbe. El sem hiszem, hogy a diri belement abba, hogy mi válasszuk ki, hogy min indulunk. Még szép, hogy gördeszkázni és BMX-ezni fogunk!

   Az órák lassan vánszorogtak, a szünetek meg gyorsan elteltek.Amikor már majdnem elaludtan magyar órán, kaptam egy levelet. Gellért küldte.

 Van kedved szombaton eljönni a Vidámparkba? 

 Kik mennek?

 Ádám és én. 

 Vihetek valakit?

 Öhm... Persze!

 Király! 

   A szünetben megbeszéltük, hogy hol és mikor találkozunk. Hosszas alkudozás után arra jutottunk, hogy 11-kor a vidámpark előtt. Amikor megkérdezték, hogy kit viszek, csak annyit mondtam, hogy meglepi. Egyébként Bencét fogom vinni. Minden ilyen vidámparkos cuccra együtt megyünk, úgy hogy most is viszem magammal.

   Végül az uccsó óra is eltelt és hazamehettünk. Az út alatt mondtam Bencének, hogy szombatra ne tervezzen semmit, mert vidámparkba megyünk. 

 - Király! Mindenre fel fogunk ülni! - vigyorgott, mint a tejbe tök.

 - Még szép!

   Otthon megírtam gyorsan a házit, ami alig vett igénybe 2 órát, aztán elmentem a pályára deszkázni, majd újra haza és netezni. Egyszerre chateltem 8 gyerekkel! Mindenkinek most kellett rám írnia! Úgy 6 óra körül anyu jött szólni, hogy kész a vacsi, így mindenkitől elköszöntem és lementem a többiekhez. Elmeséltem a mai festékes sztorit, amin mindannyian jót nevettünk. Bence még félre is nyelt miatta. Vacsora után megfürödtem, hajat mostam és bedőltem az ágyba. Másodpercek alatt elnyomott az álom. 

Szeptember 5. Péntek

Sziasztok! Megszeretnénk köszönni a 9 feliratkozót, a 486 oldalmegjelenítést és a renget kommentett, amit kaptunk. Öröm volt olvasni őket! A résszel kapcsolatban, meg reméljük tetszeni fog! Jó olvasást! :)

xoxo Mandarin és Cukorka 

   A tegnapi nap gyorsan elszállt, annak ellenére, hogy hat óránk volt. Mondjuk ez semmi ahhoz képest, ami tavaly volt. Minden nap hét óra!!! De ez most nem fontos. A tegnapi nap folyamán Ádi egyszer sem próbálkozott a szekrényem feltörésével, viszont annál jobban idegesített. Ugyanis, egyetlen egy szünetben sem hagyta el a helyét, így nekem megint hallgatnom kellett a nyivákoló plázacicákat és a nagymenőket, akik túlságosan is feltűnően stíröltek. De végül az a nap is eltelt és jött a következő.
   Miután sikeresen kiválasztottam az az napra megfelelő ruhámat,

már Bence is elkészült és a garázsban tevékenykedett (fogalmam sincs róla, hogy mit csinált, biztosan a bringáján igazított valamit). Kimentem az ajtón és megtorpantam. Hát ez meg mit keres itt? Egyáltalán honnan tudja, hogy itt lakom? A döbbenetemből a bátyám hangja ébresztett fel.
 - Brí! Segítenél egy kicsit?
 - Megyek! - kiáltottam ás Ádit kikerülve bementem a garázsba. - Mi van?
 - Odaadnád azt a csavarhúzót? Nem érem el! - nyújtogatta a karját.
 - Miért nem engeded el a BMX-edet? - értetlenkedtem.
 - Mert most van tökéletesen beállítva a kormány és ha elengedem, akkor elcsúszik az egész és kezdhetem elölről azt amit félóráig csináltam. - magyarázta - Szóval odaadnád a csavarhúzót?
   Odaadtam és figyeltem ahogy megcsinálja a kormányt. Egyébként nem különösebben érdekelt, hogy mit csinált, de valahogy ez érdekesebbnek tűnt, mint Ádám hülye fejét bámulni.
   Mikor az utolsó csavarással is végzett, megmozgatta a kormányt és kijelentette:
 - Tökéletes!
 - Akkor mehetünk? - türelmetlenkedtem.
 - Aham!
   Kitolta a biciklijét aztán visszafordult hozzám.
 - Ki ez a gyerek?
 - Egy gyerek. - válaszoltam és én is kimentem a garázsból. - Ádám Bence. Bence Ádám. - mutattam be őket egymásnak.
 - Hello! - köszönt Ádám.
 - Szia! - mondta a bátyám is és kezet ráztak. - Nem te vagy az a gyerek aki megpróbálta feltőrni Brigi szekrényét?
 - De! De sajnos meghiúsították a tervemet. - nézett rám.
 - Most mit nézel? Az az én szekrényem az én deszkámmal! Semmi közöd hozzá! És egyáltalán miért vagy itt? - kérdeztem vádlón.
 - Megyek a suliba. - válaszolta.
 - Milyen furcsa, eddig még egyszer sem jöttél el a házunk előtt. - mosolyogtam rá.
 - Kerülő úton jöttem.
 - Miért pont a kerülőúton? - bombáztam tovább.
 - Hé, hé, hé. Állj le húgi! A végén még bekapod ezt a szerencsétlent. - fogott le Bence és Ádámhoz fordult, aki megdöbbent arcot vágott. - Bocs a húgom miatt. Kicsit idegbeteg. Nem rég engedték ki a diliházból. és még nem szokott hozzá... - mondta mikor fejbe csaptam.
 - Te eszement hülye! - szóltam rá. - Soha nem voltam a diliházban!
 - De egyszer úgyis odajutsz! - csipkelődött tovább mire megint fejbe csaptam.
 - Te meg ha nem hagyod abba most rögtön akkor a sürgősségin fogsz kikötni! - vágtam vissza.
   Így civakodtunk még vagy 20 percig, mikor apu jött ki szólni.
 - Hé gyerekek, hagyjátok abba! - szedett szét minket apu.
 - DE Ő KEZDTE! - kiáltottuk teljesen egyszerre.
 - Igen, biztosan. Most viszont üljetek be a kocsiba. Elviszlek titeket, mert máskülönben elkésnétek. - mondta nekünk. - Egyébként te ki vagy? - kérdezte Ádámtól aki még mindig megdöbbent arcot vágott.
 - Nagy Ádám... - mondta rekedtes hangon, majd megköszörülte a torkát és újra belekezdett. - Nagy Ádám vagyok. Brigi osztálytársa. - mutatkozott be.
   Apa egy ideig fürkészte majd mondta neki, hogy szálljon be mellénk ő is. Hátul ült Ádi és Bence, az anyósülésen pedig én. Némán utaztunk, senki se szólt egy szót se. A visszapillantó tükörből figyeltem a bátyámat és az osztálytársamat. Az egyik mérgesen fújtatott, míg a másik furcsán bámult engem.
   Megkönnyebbülten lélegeztem fel amikor kiszálltunk a kocsiból. Mivel 3 percünk volt becsöngőig rohantunk a termünkbe, ezért a deszkámat se tudtam berakni a szekrényembe (természetesen hoztam magammal, ahogy Bence is a Bmx-ét, amit valahogy sikerült beraknia a csomagtartóba).
   Csöngő előtt 1 perccel estünk be a terembe. Lihegve ültünk be a padunkba és vettük elő a tancuccokat. A többieknek azonnal gyanús lett, hogy együtt és, hogy későn érkeztünk. Egész órán furcsán nézegettek minket.
   Csöngő után egyből letámadtak minket.
 - Miért jöttetek ilyen későn cicukáim? - kérdezte Gellért. Hogy honnan vette a cicukát? Arról fogalmam sincs.
   Ádám nem is törődve a kérdéssel felém fordult.
 - Húgi?! - hitetlenkedett.
 - Húgi! - vontam meg a vállam.
 - De most komolyan HÚGI?!?!?!?!?!
 - Mi van? Most már az is baj ha az embernek van egy testvére vagy mi?! - vitatkoztam.
 - Nem csak azt gondoltam, hogy te meg ő... ő meg te... - pirult el.
   Egy percig ha nem tovább bámultam rá, mikor kitört belőlem a röhögőgörcs. Annyira nevettem, hogy leestem az székről. A hasam már kezdett fájni de még mindig nem hagytam abba. Mikor enyhült és újra ránéztem Ádi fejére, megint elkapott a görcs. És ez így ment egész szünetben. Néha még órán is egyszer-kétszer felkuncogtam. Valahogy az óra végére sikerült lenyugodnom és normálisan kommunikálnom Ádival. Az eblak előtt álltunk és bámultunk ki rajta. Én az udvaron deszkázókat figyeltem. Nem is tudtam, hogy a sulinak van egy kicsi gördeszkapályája!
 - Minden rendben? - kérdezte.
 - Persze! Már jól vagyok! Csak tudod fura volt, hogy te azt hitted, hogy a bátyám meg én... - halkan kuncogtam de visszafogtam magamat. - Szóval érted.
 - Aha. - bólogatott - Én meg a bátyára voltam féltékeny! - motyogta az orra alatt.
 - Jaj, de kis cuki vagy! Féltékeny voltál a bátyámra? Szeretnéd ha veled is szócsatát vívnék? - paskoltam meg az arcát, majd megint felnevettem. - Hallod ezt el kell mondanom neki!
   Indultam el a padom felé, hogy egyúttal a deszkámat is felvigyem.
 - Ne, ne, ne, ne, ne! Csak azt ne! Be fog égetni az egész suli előtt! - futott utánam.
 - Még, hogy ő?! Azt kötve hiszem! Egyikünk se az a nagymenő diák! - magyaráztam a vállam fölött.
 - Még, hogy nem vagytok nagymenők?! Nézted már a facebookodat? Több ismerősöd van mint nekem!
 - Te kutakodsz utánam? - kuncogtam.
 - Hát... én.. izé... csak megnéztem valamit! - mentegetőzött.
 - Persze nyuszifül! Persze! - fordultam vele szembe és megveregettem a vállát.
   Mire vége lett a párbeszédünknek felértünk az emeletre. Bementem a 11/b-be és szóltam Bencének.
 - Képzeld... - kezdtem el mesélni a sztorit, mikor ránéztem Ádira. Könyörgő arcot vágott. Megenyhült rajta a szívem, ezért egy nagyon aprót biccentettem, amit csak ő láthatott. - Szóval, képzeld az egyik osztálytársam mutatott egy videót, amin a gyerek a gördeszkájával egy korlátról ugrik le , viszont annyira béna, hogy ülve érkezett a deszkájára, ami egyenesen nekiment egy lámpaoszlopnak. Szegény nyomorék ripityára törte a tojásait. - találtam ki a gyors hazugságot. Mind a ketten hangosan felnevettünk aztán egy "Na mek, csá!" köszönéssel tovább álltam.
 - Kösz! - túrt bele megkönnyebbülten a hajába Ádi.
 - Nincs mit! És csak, hogy tudd! Nem vagyok népszerű, veled ellentétben. - böktem mellkason és odamentem a szekrényemhez.
   Beraktam a deszkám, aztán megfordulva indultam vissza a terembe.
 - Hé galambocskáim! Válaszoljatok már a kérdésemre! - kiáltotta Gelli a terem másik végéből egy lánycsorda közepéből.
 - Ha érdekel, akkor told ide segged és küld el az udvarlóidat! - kiáltottam vissza.
 - Bocsánat hölgyeim! Vár a kötelesség! - leugrott a padról és felénk indult, mire az összes lány szomorún nyávogott.
   Odahúzott hozzánk egy széket és háttal előre ráült.
 - Na, akkor csiripeljetek nekem szépen!
 - Haver mi ez a cicukáim, galambocskáim, és csiripeljetek szöveg? - tért a lényegre Ádám.
 - Mi van? Nem tetszik cuki pofa? - fogta meg az előbbi fiú arcát, jól belecsípett és megrázogatta.
 - Hagyjál már! - ütötte el a kezét.
   Mindannyian felnevettünk. Ádám nem akarta elmesélni neki, de én annál inkább. Elmeséltem az egész reggelt. Gelli is röhögött egy sort amikor azt meséltem, hogy Ádi azt hitte, hogy a bátyám a pasim. Teljesen beégettem. Végig rák vörös volt a feje és a padot bámulta.
 - Ha ha, nagyon vicces! Most már témát válthatnánk? - szólalt meg.
 - Nem! - vágtuk rá és tovább nevettünk.
   Megszólalt a csengő így muszáj volt abbahagynunk a röhögést.
   Az óráim után kimentem az iskola udvarára, mivel Bencének ma 6 órája van és nálam meg nincs lakáskulcs. Az udvaron felállított kisebb gördeszkapályán gyakoroltam.
   Csöngő után még maradtam egy kicsit. Ismerve a bátyámat sok idő kell neki mire elkészül, vagy mire elszabadul a haverjaitól. Szóval elkezdtem egy Haslam Flipet, Heelflip, Nollie front foot flip, Semi flip, egy Wallie, egy Hard flip, egy Olliet a lépcsőn, egy Christ air-t, Fs Boardslid és befejezés képen egy Street Plants.
   Elég furcsa összeállítás, azt nem tagadom, de elvégre ez csak gyakorlás.
   Hangos fütty koncertre és tapsviharra lettem figyelmes. Még ilyet! Egy hete járok suliba és már kétszer tapsoltak meg! Talán Ádinak mégis igaza van és népszerű vagyok. Ááá... ugyan!
   Egy csomóan jöttek oda gratulálni. Fogalmam sincs kik voltak azok, de azért megköszöntem nekik. A diákok közt voltak tanárok is, akik mind elképedve bámultak. Elvéve róluk a tekintetemet, megkerestem Bencét. Nem messze állt egy lámpaoszlopnak támaszkodva.
 - Végeztél? - kérdeztem.
 - Ahan! Ügyi voltál!
 - Kösz! - mosolyogtam rá.
 - Mutassak képet? - vette elő a mobilját.
 - Még szép! - ugrottam mellé.
   3 képet készített, mind a 3 csúcs szuper lett. Ha hazaértünk, tuti, hogy felrakom a netre.
 - Ezek, szuperek! - lelkendeztem.
 - Ugye? Elvégre én fotóztam. - elrakta a mobilját és felszállt a BMX-ére amit már korábban kihozott. Én is leraktam a deszkámat, majd hátra intve egyet, ezzel búcsúzva a többiektől, meghajtottam magam.
   Mivel a mai gyakorlás megvolt, nem mentem ki a pályára. Inkább otthon segítettem anyunak, filmeztem, festettem és neteztem. Felraktam facebookra egy csomó képet. 3 festményemet és 4 gördeszkás képet (a mai hármat és egy régebbit). Az egyiket beállítottam profilképnek is.
   Ezeket kábé egy órája csinálhattam. És most mikor megint megnéztem a facebookomat, majdnem mindnen képemnél 200 like volt! Nem hittem a szememnek! 200 like!!! Úr Isten! De a 200 like mellé még jött vagy 30 komment is! Ez azért durva!

Bence által fotózott képek:

Festményeim:

Az új profilképem:

   Még mindig a sokk hatása alatt léptem volna ki, mikor felugrott egy ablak. Ádám üzent. Minő meglepetés!
Ádám: Szia! :)
Brigi: Hy! Mondtam, hogy ne írj hangulat jeleket!
Ádám: XD Valahogy mindig kimegy a fejemből.
Brigi: Hahaha! Marha vicces vagy!
Ádám: Tudom! Nah, szóval csak azért írtam rád, hogy megírjam klassz képek lettek.
Brigi: Kösz, de ezt komiba is írhattad volna.
Ádám: Most már mind1. :D
Brigi: Aha. Nekem viszont mennem kell.
Ádám: Péntek este van! Hova mész te 10 órakor???
Brigi: Filmezni?
Ádám: Jaaaa! Azt hittem már aludni! XD
Brigi: Csakis.
Ádám: És mi jót, fogsz nézni?
Brigi: Rávettem a bátyámat, hogy nézze meg velem a ...
Ádám: A???
Brigi: THE HUNGER GAMES!!!
Ádám: Lövésem sincs, hogy mi az, de azért jó szórakozást!
Brigi: Neee mááár!!! Nem tudod mi az az Éhezők Viadala?
Ádám: Nem.
Brigi: Ezt nézd meg! http://www.youtube.com/watch?v=39IyeJDTyHc
Ádám: OK.
   3 perccel később visszaírt.
Ádám: Nem rossz! Megnézzük majd együtt?
Brigi: Öööö....Nem.
Ádám: Méééé'???
Brigi: Csak.
Ádám: Lééééééciiiii!!!!
Brigi: Talán. Legalább végigmagyarázhatom az egészet amivel az őrületbe tudlak kergetni.
Ádám: Kösz! *szarkazmus*
Brigi: Szívesen máskor is! Most viszont megyek! Csövi!
   Meg sem várva, hogy visszaírjon kiléptem. Lementem a konyhába, csináltam popcornt, majd bementem a nappaliba ahol már Bence várakozott. Elindítottuk a filmet és mind a ketten kíváncsian figyeltük az eseményeket.

Első Díj! :)

Hatalmas köszönet Vacaknak, akitől kaptuk a díjat!!!

Szabályok:

1. Írj magadról 10 dolgot.
2. Válaszolj 10 kérdésre.
3. Tegyél fel 10 kérdést.
4. Küldd tovább 10 embernek.

1. Írj magadról 10 dolgot:

1. Cukorka oda és vissza van a One Directionért. 
2. Mandarinnak van két király teknőse, Terry, a terrorista és Picur, a picur. <3
3. SZJG fanok vagyunk.
4. Izgatottan várjuk az Éhezők Viadala második részét, a Catching Fire-t. 
5. A nevünket Cukorka találta ki, úgy, hogy hasra csapva összerakott két szót. :)
6. Messze lakunk a sulinktól.
7. Cukorka válasza arra a kérdésre, hogy "mi leszel ha nagy leszel?" ez: "Bölcsész leszek fát nevelek! :P"
8. Mandarin szeretné ha léteznének sárkányok és egyéb misztikus lények.
9. Szeretjük a vicces filmeket.
10. Imádunk blogolniiii!!!! <3

2. Válaszolj 10 kérdésre:

1. Vámpír vagy Vérfarkas?   Mandarin: vérfarkas, Cukorka: vámpír. Testvéri egyetértés :P
2. Disney vagy Nickelodeon?   Változó, de többet szoktuk nézni a Disneyt. 
3. Hideg vagy meleg?   Hideg.
4. Macska vagy kutya?   Kutya.
5. Tévé vagy számítógép?   Számítógép.
6. Volt már olyan döntésed, amit többször is megbántál már életedben, mégsem változtattál rajta?   Igen. Mandarinnak a testvére állandó piszkálása.
7. Mikor láttak utoljára sírni?   Cukorka nem szokott mások előtt sírni, Mandarin pedig amikor először kapott egyest matekból.
8. Hány óra van, mikor erre a kérdésre válaszolsz? 16:08.
9. Mennyire vagy jó matekból?:D   Attól függ kit kérdezel. Cukorka? Jobb nem beszélni róla. XD Mandarin? Mikor, hogy. Megkapja az 5-t, de van még mit csiszolni a tudásán. 
10. mit csinálsz, ha unatkozol?   Többnyire untakozunk, de van, hogy csak össze-vissza keresgélünk a neten, vagy tv-zünk, vagy olvasunk.

3. Tegyél fel 10 kérdést:

1. Mi a kedvenc könyved?
2. Miért kezdtél el blogolni?
3. Ha ismered az Éhezők Viadalát, akkor Peeta vagy Gale?
4. Szereted a sárkányokat?
5. Directioner vagy?
6. Mennyit mutat az órád, amikor válaszolsz erre a kérdésre?
7. Láttad a legújabb Percy Jackson és az olimposziak filmet?
8. Olvasod ezt a blogot?
9. Kedvenc női énekes?
10. Kedvenc férfi színész?

4. Küld tovább 10 embernek:

1. Asley és Kukorka: http://theguardiansoflight.blogspot.hu/
2. Sunshine Bomer: http://sunshine-neverbethesame.blogspot.hu/
3. Ildikó Jobb: http://witch-with-the-moon.blogspot.hu/
4. Sz. Kinga: http://egy-atlagos-lany-naploja.blogspot.hu/
5. Etto Tor: http://aszemegytukor.blogspot.hu/
6. Anna Vettel: http://f1lovver.blogspot.hu/
7. Fly: http://llhzn.blogspot.hu/
8. Rebush: http://jatekforma1.blogspot.hu/
9. Anna Vettel: http://linaf1.blogspot.hu/
10. Little Cuthbert szerzői: http://littleccuthbert.blogspot.hu/

Szeptember 3. Szerda

   Laza nap. Csak öt óra.

   Megcsináltam a reggeli teendőimet és Bencével elindultunk a suliba. Miután elváltunk egymástól egyből a szekrényem felé vettem az irányt. Kitártam, majd betettem a deszkámat. Miután becsuktam azt, hittem szívrohamot kapok. Az ajtó mögött Ádám állt.

-          Ki volt az a srác, akivel jöttél, akivel mentél, és akivel a pályánkon gyakoroltál? – kérdezte.

-          Közöd? – mentem el mellette. Faképnél hagytam és bementem a termünkbe. Követte a példámat.

-          Ha azt hiszed, ilyen könnyen le tudsz pattintani akkor, nagyot tévedsz. – ült le mellém.

-          Ha azt hiszed, ilyen könnyen rávehetsz, hogy elmondjam, az egész életem akkor nagyot tévedsz. – vágtam vissza.

-          De makacs vagy! – csattant fel.

-          De hülye vagy! – mondtam vissza.

-          Hé, hé, hé. Mi ez a civakodás? – jött oda Gellért.

-          Nem akarja megmondani ki az a gyerek, akivel mindig együtt, jön és megy, meg, hogy mi van rávésve a deszkájára. – mondta el a lényeget.

-          Úúú! Valaki féltékeny. És mé’ érdekel téged az, hogy mi van a deszkáján, he? Lehet, hogy valami nyálas idézet. Például: Oh, Rómeó! Miért vagy te Rómeó? – kezdett el szavalni mi meg dőltünk a röhögéstől.

-          Jól van, na! Hagyjál már! – lökte el nevetve Ádám.

-          Most mi van? – tárta szét a kezét Gellért.

-          Jól van, osztály csituljatok. – jött be a magyar tanárunk az ajtón. Elkezdte leadni az anyagot, mikor épp beszélt és nem kellett jegyzetelni oda csúsztattam Ádám elé egy papír fecnit.

Miért érdekel, hogy kivel járok haza?

   Miután elolvasta teljesen elvörösödött és csak egy idő után válaszolt.

Közöd?

   Majdnem hangosan felnevettem. De szerencsére időben befogtam a számat és visszaírtam neki.

Hát elég sok. Szóval?

Csak. De most ez nem lényeges. Ki az a gyerek?

Nem mondom el.

Hát akkor mindennek utána kell járnom.

   Rám mosolygott, mire én gúnyosan visszavigyorogtam rá. A szünetben nem történt semmi. Ádám sem ment el, így nekem kellett hallgatnom a rajongói táborának a visítozását. (Igen, ő, Vivien és a fiúk többsége mind helyet kaptak a menők között.) Egy idő után meguntam az örökös nyávogást, ezért bedugtam a fülesem és max hangerőn hallgatni kezdtem Selena Gomeztől a Hit the Lights-ot. Mire végre elhallgattak és elmentek lejjebb halkítottam a zenét, de nem húztam ki.

   Így teltek a további szüneteim is. Mondhatom igazán élveztem.

   Mikor az utolsó óráról is kicsöngettek felmentem a deszkámért és ott megvártam a bátyámat is. Együtt mentünk ki a biciklitárolóhoz, aztán meg haza. Ma is elmentem deszkázni, és mivel ez még csak az első hét nem kaptunk semmiből sem lecót. Mikor már kellő képen kifáradtam, hazamentem és bekapcsoltam a gépem. Alig léptem be Ádám máris videóhívást indított.

-          Mi van már megint? – köszöntöttem.

-          Neked is, szia. – mondta – Csak meg akartam kérdezni, hogy van e kedved, ma este kijönni velem a pályára. Eszméletlen szép, ahogy ki van világítva. Szóval, van kedved?

-          Hadd gondolkodjak egy kicsit… Nem! – adtam egyenest választ.

-          Miért? Jól éreznénk magunkat.

-          Jobban érezném magam, ha Bencével kellene ott lennem, nem pedig veled.

-          Ki az a Bence? – kérdezte, láthatóan bosszús volt.

-          Mi van velem? – nyitott be a bátyám.

-          Semmi. – és hozzávágtam egy párnát.

   Ádám a kamerán keresztül furcsán nézett rám, mire én csak legyintettem.

-          Furcsa vagy.

-          Te meg még mindig hülye. – vágtam vissza.

-          Auu, ez fájt! – kapott a szívéhez.

-          Az igazság néha fáj. – szóltam mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-          Kéne neked egy jó kis becenév. – szólalt meg.

-          Miért? A Brigi nem jó? – vontam fel a szemöldököm.

-          De, tök jó csak olyan… nem tudom milyen. Kéne valami új. Hmm.

-          Brí!!! Gyere vacsorázni! – szólt fel anyu, mire Ádám csettintett és tapsolt egyet.

-          Brí! Ez klasz! Mostantól Brínek foglak hívni! – vigyorgott a kamerába Ádám. Én csak a szememet forgattam.

-          Neked is kéne egy becenév. Mit szólnál az… Ádihoz?

-          Fúj nem!!!

-          De de! Na pápá Ádi!! – integettem a kamerába és kiléptem.

   Lementem vacsizni, aztán lefeküdtem aludni.

Szeptember 2. Kedd

 Miután felkeltem, megreggeliztem és elvégeztem a reggeli teendőimet leültem a szekrényem elé és válogatni kezdtem, hogy mit vegyek fel. Vagy 10 percig ott ültem mire sikerült kiválasztanom az, az napi cuccomat. Az előrejelzésben azt írták, hogy ma sütni fog a nap, de így reggel még elég hűvös volt ezért a toppomra felvettem még egy dzsekit is. 

Magamhoz vettem a táskámat és a gördeszkámat és mentem is ki az ajtón menet közben még kiáltottam egyet anyuéknak, hogy elmentem.

   Kint már várt rám Bence.

-          Nem értem, miért nem tudsz korábban elkészülni?

   Gúnyosan elmosolyodtam, majd leraktam a deszkám. Valami nem stimmelt vele. Felemeltem és jobban szemügyre vettem. Az egyik kereke kilazult.

-          Mi van? Miért nem megyünk már? – türelmetlenkedett a bátyám.

-          Kilazult az egyik kereke. Mindjárt jövök. – Bementem a garázsba és keresgélni kezdtem.

-          Várj, segítek. Mert ha rajtad múlik, soha nem találod meg azt a nyomorult csavarhúzót. – jött utánam.

-          Hahaha! Marha vicces vagy.

   10 perc múlva a deszkám olyan volt, mint újkorában. Elindultunk a suliba és úgy mint tegnap ma is csináltunk pár trükköt az úton. A portánál megint elváltunk, én mentem a terembe, ő meg a bicikli tárolóba.

-          Hali! – köszöntöttem a többieket, mikor bementem a terembe.

-          Szia! Tök jó voltál tegnap! – köszöntött Bali.

-          Kösz! De ti sem panaszkodhattok. – ültem le a helyemre.

-          Ááá! Ha versenyeznünk kéne úgy is te nyernél. – legyintett a terem másik feléből. – Na meg Ádám, de szerintem még ő is alul maradna.

-          Kinél maradnék alul? – jött be az ajtón az említett személy.

-          Emlegetett szamár! – mondta Ben. A megjegyzésén halkan felnevettünk.

-          Briginél. – mondta Krisz.

   Leült mellém. És felém fordult. Sokáig szemlélt majd megszólalt.

-          Nem, nem vagy jobb nálam.

-          És az egóm is kisebb. – mondtam.

-          Az lehet. – nevetett fel.

-          Ha tényleg annyira jó vagy, akkor hány versenyt nyertél már meg? – kérdeztem.

-          Hm… - az ujjain számolni kezdett, majd mosolyogva kijelentette. – 19.

-          Szép! – mondtam. A fiúk csak tátott szájjal bámulták.

-          Azt a k****, hogy a francba csináltad azt??? – hitetlenkedett Bali.

-          Gyakoroltam!

-          Persze! – mondta Gellért. – Tuti lefizetted a zsűrit.

-          Úúú, a francba! Most lebuktam! – mondta cinikusan, mire hangosan felröhögtünk.

-          Mi olyan vicces? – jött be az osztály plázacicája.

-          Közöd? – vetettem oda.

-          Hm! – húzta fel az orrát és a helyére tipegett a 10 centis magas sarkújában.

-          Hát nekem már rég kitört volna a bokám. – motyogtam az orrom alatt.

Azt hittem senki sem hallja meg, de tévedtem. Mellettem Ádám halkan kuncogni kezdett. Beleöklöztem a vállába, mire felüvöltött.

-          Aúúúúú! Ezt most miért kaptam?

-          Mert kiröhögtél.

-          De azért még nem kell megütni! – dörzsölgette a fájós karját.

-          Jól van osztály! Csöndet kérek! – jött be az ofő, mivel az első óránk rajz. – Megnéztem a szekrényeteket, hogy hogyan dekoráltátok ki. Meg kell, hogy dicsérjelek benneteket, hogy mindannyian nagyszerű munkát végeztetek. Egy valaki szekrényét szeretném kiemelni, ami nagyon egyedi és tényleg a gazdáját tükrözi. – Vivien önelégülten kihúzta magát és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. – Gratulálok Brigi. Nagyon szép lett a szekrényed. – láttam Vivienen, hogy majd felrobban a méregtől.

-          Köszönöm. – mondtam mosolyogva.

Egy levél csúszott elém.

Tényleg klassz lett. :D
 Thx. Már tegnap mondtad és hagyd abba smileyzást.Jól van. XDD
Grrrrrrr!!!

Ádám vállán látszott, hogy jól mulat.

Neked hány érmed van, ha az én 19-emnek csak annyit mondasz, hogy szép???

22 érem és 5 kupa.

Kikerekedett szemmel nézett rám, mire én csak megvontam a vállam.

Azta! Ezt nem gondoltam rólad!

Pedig igaz. De ha nem zavar inkább az órára figyelnék.

Ez után nem leveleztünk többet és mind a ketten a figyelmesen követtük az óra menetét. Pechemre nem rajzoltunk, vagy festettünk semmit, csak a művészetről beszélgettünk. Végre megszólalt a csengő és mehettünk szünetre. Elmentem a büfébe, vettem egy perecet és egy üveg vizet, majd visszamentem a terembe. Az ajtóban megtorpantam. Ádám a gördeszkámat az ablakban tartotta és nagyon úgy nézett ki, hogy ki akarja dobni. Gyorsan levágtam a most vásárolt kaját az asztalra és odarohantam az ablakhoz. Fejen vágtam és elvettem tőle a deszkámat.

-          Ááááá! Már megint miért kaptam? – kapott a fejéhez.

-          Mert elvetted a deszkámat. Attól még, hogy féltékeny vagy, mert jobb deszkás vagyok, mint te, attól még nem kell kidobni az ablakon a gördeszkámat! – kiáltottam rá. A többiek csak tátott szájjal bámulták a jelenetet.

-          Mi??? Egy, nem vagyok féltékeny. Kettő, csak megnéztem valamit és az ablaknál jobban láttam. – mentegetőzött.

-          És mi volt olyan érdekes, hm? Mi nem tudott addig várni, amíg vissza nem jövök? Nálam jobban senki sem ismeri ezt a deszkát. Biztosan tudok válaszolni a kérdésedre.

-          Jó. Láttam rajta egy vésetett és azt akartam elolvasni, de nem láttam tisztán mi van odaírva. Szóval? – kérdezte.

   Sokáig hallgattam. Ezt nem szívesen osztottam meg senkivel, mert ez ösztönzött arra, hogy versenyezzek, és emlékeztetett, hogy hogyan kaptam meg életem első gördeszkáját (még, azóta is ezt használom). Azért sem szívesen mondtam el, mert tuti kiröhögnének miatta. Hogy én legenda? Pff! Soha nem fog teljesülni. Csak egy jó deszkás vagyok, semmi több.

   Az egész úgy volt, hogy a szüleim nyertek egy családi jegyet az Európai Gördeszka Bajnokságra, az első sorban. 6-7 éves lehettem, amikor ott voltunk. Végig csillogó szemmel követtem a versenyzők mutatványait. Mikor vége lett a versenynek és kihirdették a győztest (egy amerikai versenyző nyert, pont az, akinek szurkoltunk) odajött hozzánk, belevésett valamit a deszkájába és odaadta nekem.

-          Tessék! Ez a tied. Megérdemled. – mondta mosolyogva, angolul. Egy szót sem értettem belőle ezért apu fordított nekem.

-          Köszönöm. – válaszoltam magyarul. Rámosolyogtam, ő meg vissza rám.

Nagyon örültem a deszkának és végig féltett kincsként tekintettem rá. Aztán másodikos koromba, rajzolni támadt kedvem, de semmi sem jutott eszembe. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a féltet kincsemet és beállítottam egy jó szögbe, hogy majd úgy lerajzolom. A nap csillogó sugara megvilágította a mélyedésbe ülepedett porszemcséket. Ekkor olvastam el először. És ekkor döntöttem úgy, hogy deszkázni fogok. Ez volt belevésve:

You're a legend, just haven't been discovered!

 (Legenda vagy, csak még nem fedeztek fel!)

-          Semmi közöd hozzá. – mondtam ki kerek perec a véleményem.

-          Akkor kénytelen leszek kideríteni. – mosolygott rám.

   Bosszúsan néztem rá, majd a gördeszkámat fogva felmentem az emeletre. Kinyitottam a szekrényem és bezártam a gördeszkámat. Visszamentem a terembe és levágtam magam a helyemre. Karba font kézzel meredtem magam elé.

   A következő óra történelem volt. Hála az égnek nem tanultunk, hanem ismerkedtünk és a nyári sztorikat hallgattuk. Én már mindet hallottam ezért bedugtam a fülesem és zenét hallgattam az óra hátralévő részében. Mikor kicsöngettek én is kihúztam a fülemből a fülest.  A szünetben Zolival beszélgettem a deszkákról, mert kikérte a véleményemet velük kapcsolatban, mert most akar venni egy újat. Javában tárgyaltunk mikor  az ajtó felől valaki a nevemet kiáltja.

-          Brí! – kiáltotta a bátyám.

-          Mi van? – mentem oda hozzá.

-          Valaki a szekrényed lakatját próbálja feltörni. Gondoltam szólok. – vonta meg a vállát.

-          Ádám. – szűrtem a fogaim közt. Hát ezért tűnt el a szünetre! – Kösz az infót. Jövök egyel.

   Felmentem az emeletre és láttam, hogy Ádám a lakatom számlapját forgatja, hátha kitalálja a kombinációt. Neki dőltem a mellette lévő szekrénynek és megszólítottam.

-          Nem sikerül? – kérdeztem.

   Rám nézett és a szívéhez kapta a kezét.

-          Úr isten, Brigi! Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-          Vannak forrásaim. – kezdtem nézegetni a körmömet. – Szóval, ha jót akarsz magadnak, nem feszegeted a titkomat. – fenyegetően néztem rá.

   Fújtatott és dühösen elindult az ellenkező irányba.

-          A termünk a másik irányban van! – szóltam után mire megfordult és elindult a másik irányba.

   A szekrényemmel szemben Bence sétált be az egyik terembe. Intettem neki, majd visszamentem a saját termembe. A nap hátralévő része nyugisan telt és Ádám sem próbálta feltörni többet a szekrényem.

   Délután kimentem a pályára deszkázni. Senki sem volt ott rajtam kívül, így felhívtam Bencét, hogy jöjjön nyugodtan. Nem is kellett 10 perc és már ketten deszkáztunk, illetve BMX-eztünk. Sokat röhögtünk egymáson mikor kipróbáltuk a másik sportszerét.

   Vacsi után neteztem egy kicsit, aztán lefeküdtem aludni. Gyorsan elnyomott az álom.