Szeptember 2. Kedd

 Miután felkeltem, megreggeliztem és elvégeztem a reggeli teendőimet leültem a szekrényem elé és válogatni kezdtem, hogy mit vegyek fel. Vagy 10 percig ott ültem mire sikerült kiválasztanom az, az napi cuccomat. Az előrejelzésben azt írták, hogy ma sütni fog a nap, de így reggel még elég hűvös volt ezért a toppomra felvettem még egy dzsekit is. 

Magamhoz vettem a táskámat és a gördeszkámat és mentem is ki az ajtón menet közben még kiáltottam egyet anyuéknak, hogy elmentem.

   Kint már várt rám Bence.

-          Nem értem, miért nem tudsz korábban elkészülni?

   Gúnyosan elmosolyodtam, majd leraktam a deszkám. Valami nem stimmelt vele. Felemeltem és jobban szemügyre vettem. Az egyik kereke kilazult.

-          Mi van? Miért nem megyünk már? – türelmetlenkedett a bátyám.

-          Kilazult az egyik kereke. Mindjárt jövök. – Bementem a garázsba és keresgélni kezdtem.

-          Várj, segítek. Mert ha rajtad múlik, soha nem találod meg azt a nyomorult csavarhúzót. – jött utánam.

-          Hahaha! Marha vicces vagy.

   10 perc múlva a deszkám olyan volt, mint újkorában. Elindultunk a suliba és úgy mint tegnap ma is csináltunk pár trükköt az úton. A portánál megint elváltunk, én mentem a terembe, ő meg a bicikli tárolóba.

-          Hali! – köszöntöttem a többieket, mikor bementem a terembe.

-          Szia! Tök jó voltál tegnap! – köszöntött Bali.

-          Kösz! De ti sem panaszkodhattok. – ültem le a helyemre.

-          Ááá! Ha versenyeznünk kéne úgy is te nyernél. – legyintett a terem másik feléből. – Na meg Ádám, de szerintem még ő is alul maradna.

-          Kinél maradnék alul? – jött be az ajtón az említett személy.

-          Emlegetett szamár! – mondta Ben. A megjegyzésén halkan felnevettünk.

-          Briginél. – mondta Krisz.

   Leült mellém. És felém fordult. Sokáig szemlélt majd megszólalt.

-          Nem, nem vagy jobb nálam.

-          És az egóm is kisebb. – mondtam.

-          Az lehet. – nevetett fel.

-          Ha tényleg annyira jó vagy, akkor hány versenyt nyertél már meg? – kérdeztem.

-          Hm… - az ujjain számolni kezdett, majd mosolyogva kijelentette. – 19.

-          Szép! – mondtam. A fiúk csak tátott szájjal bámulták.

-          Azt a k****, hogy a francba csináltad azt??? – hitetlenkedett Bali.

-          Gyakoroltam!

-          Persze! – mondta Gellért. – Tuti lefizetted a zsűrit.

-          Úúú, a francba! Most lebuktam! – mondta cinikusan, mire hangosan felröhögtünk.

-          Mi olyan vicces? – jött be az osztály plázacicája.

-          Közöd? – vetettem oda.

-          Hm! – húzta fel az orrát és a helyére tipegett a 10 centis magas sarkújában.

-          Hát nekem már rég kitört volna a bokám. – motyogtam az orrom alatt.

Azt hittem senki sem hallja meg, de tévedtem. Mellettem Ádám halkan kuncogni kezdett. Beleöklöztem a vállába, mire felüvöltött.

-          Aúúúúú! Ezt most miért kaptam?

-          Mert kiröhögtél.

-          De azért még nem kell megütni! – dörzsölgette a fájós karját.

-          Jól van osztály! Csöndet kérek! – jött be az ofő, mivel az első óránk rajz. – Megnéztem a szekrényeteket, hogy hogyan dekoráltátok ki. Meg kell, hogy dicsérjelek benneteket, hogy mindannyian nagyszerű munkát végeztetek. Egy valaki szekrényét szeretném kiemelni, ami nagyon egyedi és tényleg a gazdáját tükrözi. – Vivien önelégülten kihúzta magát és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. – Gratulálok Brigi. Nagyon szép lett a szekrényed. – láttam Vivienen, hogy majd felrobban a méregtől.

-          Köszönöm. – mondtam mosolyogva.

Egy levél csúszott elém.

Tényleg klassz lett. :D
 Thx. Már tegnap mondtad és hagyd abba smileyzást.Jól van. XDD
Grrrrrrr!!!

Ádám vállán látszott, hogy jól mulat.

Neked hány érmed van, ha az én 19-emnek csak annyit mondasz, hogy szép???

22 érem és 5 kupa.

Kikerekedett szemmel nézett rám, mire én csak megvontam a vállam.

Azta! Ezt nem gondoltam rólad!

Pedig igaz. De ha nem zavar inkább az órára figyelnék.

Ez után nem leveleztünk többet és mind a ketten a figyelmesen követtük az óra menetét. Pechemre nem rajzoltunk, vagy festettünk semmit, csak a művészetről beszélgettünk. Végre megszólalt a csengő és mehettünk szünetre. Elmentem a büfébe, vettem egy perecet és egy üveg vizet, majd visszamentem a terembe. Az ajtóban megtorpantam. Ádám a gördeszkámat az ablakban tartotta és nagyon úgy nézett ki, hogy ki akarja dobni. Gyorsan levágtam a most vásárolt kaját az asztalra és odarohantam az ablakhoz. Fejen vágtam és elvettem tőle a deszkámat.

-          Ááááá! Már megint miért kaptam? – kapott a fejéhez.

-          Mert elvetted a deszkámat. Attól még, hogy féltékeny vagy, mert jobb deszkás vagyok, mint te, attól még nem kell kidobni az ablakon a gördeszkámat! – kiáltottam rá. A többiek csak tátott szájjal bámulták a jelenetet.

-          Mi??? Egy, nem vagyok féltékeny. Kettő, csak megnéztem valamit és az ablaknál jobban láttam. – mentegetőzött.

-          És mi volt olyan érdekes, hm? Mi nem tudott addig várni, amíg vissza nem jövök? Nálam jobban senki sem ismeri ezt a deszkát. Biztosan tudok válaszolni a kérdésedre.

-          Jó. Láttam rajta egy vésetett és azt akartam elolvasni, de nem láttam tisztán mi van odaírva. Szóval? – kérdezte.

   Sokáig hallgattam. Ezt nem szívesen osztottam meg senkivel, mert ez ösztönzött arra, hogy versenyezzek, és emlékeztetett, hogy hogyan kaptam meg életem első gördeszkáját (még, azóta is ezt használom). Azért sem szívesen mondtam el, mert tuti kiröhögnének miatta. Hogy én legenda? Pff! Soha nem fog teljesülni. Csak egy jó deszkás vagyok, semmi több.

   Az egész úgy volt, hogy a szüleim nyertek egy családi jegyet az Európai Gördeszka Bajnokságra, az első sorban. 6-7 éves lehettem, amikor ott voltunk. Végig csillogó szemmel követtem a versenyzők mutatványait. Mikor vége lett a versenynek és kihirdették a győztest (egy amerikai versenyző nyert, pont az, akinek szurkoltunk) odajött hozzánk, belevésett valamit a deszkájába és odaadta nekem.

-          Tessék! Ez a tied. Megérdemled. – mondta mosolyogva, angolul. Egy szót sem értettem belőle ezért apu fordított nekem.

-          Köszönöm. – válaszoltam magyarul. Rámosolyogtam, ő meg vissza rám.

Nagyon örültem a deszkának és végig féltett kincsként tekintettem rá. Aztán másodikos koromba, rajzolni támadt kedvem, de semmi sem jutott eszembe. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a féltet kincsemet és beállítottam egy jó szögbe, hogy majd úgy lerajzolom. A nap csillogó sugara megvilágította a mélyedésbe ülepedett porszemcséket. Ekkor olvastam el először. És ekkor döntöttem úgy, hogy deszkázni fogok. Ez volt belevésve:

You're a legend, just haven't been discovered!

 (Legenda vagy, csak még nem fedeztek fel!)

-          Semmi közöd hozzá. – mondtam ki kerek perec a véleményem.

-          Akkor kénytelen leszek kideríteni. – mosolygott rám.

   Bosszúsan néztem rá, majd a gördeszkámat fogva felmentem az emeletre. Kinyitottam a szekrényem és bezártam a gördeszkámat. Visszamentem a terembe és levágtam magam a helyemre. Karba font kézzel meredtem magam elé.

   A következő óra történelem volt. Hála az égnek nem tanultunk, hanem ismerkedtünk és a nyári sztorikat hallgattuk. Én már mindet hallottam ezért bedugtam a fülesem és zenét hallgattam az óra hátralévő részében. Mikor kicsöngettek én is kihúztam a fülemből a fülest.  A szünetben Zolival beszélgettem a deszkákról, mert kikérte a véleményemet velük kapcsolatban, mert most akar venni egy újat. Javában tárgyaltunk mikor  az ajtó felől valaki a nevemet kiáltja.

-          Brí! – kiáltotta a bátyám.

-          Mi van? – mentem oda hozzá.

-          Valaki a szekrényed lakatját próbálja feltörni. Gondoltam szólok. – vonta meg a vállát.

-          Ádám. – szűrtem a fogaim közt. Hát ezért tűnt el a szünetre! – Kösz az infót. Jövök egyel.

   Felmentem az emeletre és láttam, hogy Ádám a lakatom számlapját forgatja, hátha kitalálja a kombinációt. Neki dőltem a mellette lévő szekrénynek és megszólítottam.

-          Nem sikerül? – kérdeztem.

   Rám nézett és a szívéhez kapta a kezét.

-          Úr isten, Brigi! Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-          Vannak forrásaim. – kezdtem nézegetni a körmömet. – Szóval, ha jót akarsz magadnak, nem feszegeted a titkomat. – fenyegetően néztem rá.

   Fújtatott és dühösen elindult az ellenkező irányba.

-          A termünk a másik irányban van! – szóltam után mire megfordult és elindult a másik irányba.

   A szekrényemmel szemben Bence sétált be az egyik terembe. Intettem neki, majd visszamentem a saját termembe. A nap hátralévő része nyugisan telt és Ádám sem próbálta feltörni többet a szekrényem.

   Délután kimentem a pályára deszkázni. Senki sem volt ott rajtam kívül, így felhívtam Bencét, hogy jöjjön nyugodtan. Nem is kellett 10 perc és már ketten deszkáztunk, illetve BMX-eztünk. Sokat röhögtünk egymáson mikor kipróbáltuk a másik sportszerét.

   Vacsi után neteztem egy kicsit, aztán lefeküdtem aludni. Gyorsan elnyomott az álom.